Ezt a legtöbb magyar szülő elrontja: végzetes lehet a gyerekek jövőjére nézve, nehéz a visszaút
A pénzügyekkel kapcsolatos gondolatok átörökítődnek szülőkről a gyermekekre
A pénzügyekkel kapcsolatos gondolatok átörökítődnek szülőkről a gyermekekre
Csúcsot döntenek a folyószámla-, illetve hitelkártya-tartozások, és 25 százalékkal nagyobb áruhitelt vesz fel egy átlagos ügyfél, mint két éve, mielőtt meglódult volna az infláció.
Ha az életedből nagyon hiányzik valami más, a több pénz csak egy bizonyos pontig lesz elég.
A CIB Bank bejelentette ügyfeleinek, hogy a CIB Internet Bank asztali alkalmazásuk az év végével megszűnik.
A GKI Gazdaságkutató Zrt. közlése szerint, a NAV adatai azt mutatják, hogy havi nettó 285 ezer forint volt 2022-ben a havi átlag kereset. Ez a szám szerényebb mint, amit a KSH számított, ők 332,5 ezer forintot írnak.
Pénzt akarnak kicsalni a Megasztár győztesének nevében, ő azonban gyorsan közölte, hogy természetesen nem ő áll emögött.
Az igazságügyi reform két elemét bírálták az EU-s döntnökök. Lehet, hogy mégsem kapunk idén egy fillért se.
A szakértők szerint a hibás 200-asok nem bírnak igazi értékkel, viszont úgy látszik, akadnak azért gyűjtői a darabnak.
Több mint három hónapja közösen halmozódik Magyarország két kedvenc lottójátéka, az Ötös- és a Hatoslottó.
Módosította a kormány az üzemanyagok különadóját, a kisebb kutaknak továbbra sem kell adót fizetniük, a nagyobbaktól azonban nagyobb százalékban von el az állam.
Úgy tűnik mégsem lehetünk biztosak a minimálbér emelkedésében, Hollik István módosított tegnapi bejegyzésén.
Átlagosan minden magyar háztartásnak van 13 millió forint megtakarítása - ezt a jegybank nemrég közreadott jelentéséből tudhattuk meg.
Elítélhetik a nőt, aki tévesen jutott havi 1,5 millió forinthoz, ám a hibát nem jelentette, inkább elköltötte a pénzt. De mit kell tennünk, ha a mi számlánkon landol a plusz pénz?
Az utóbbi néhány év leforgása alatt mind a digitális bankolás mind pedig az elektronikus pénzforgalom jelentős fejlődésen ment keresztül.
A luxusóráknak nemcsak presztízsértékük van, hanem jó befektetést is jelenthetnek.
A fiatal zenész és zsűritag, Manuel kifizette a Noé Állatotthon Alapítványnak a hat éve ellopott pénzt.
A Magyar Nemzeti Bank „Deák Ferenc” megnevezéssel 15 000 Ft névértékű ezüst és 3000 Ft névértékű színesfém emlékérmét bocsát ki.
A szűkös megélhetéshez továbbra is havi nettó 250 000 forintra, a gondtalan élethez azonban már nettó 600 000 forintra van szüksége a magyaroknak.
Elmondása szerint 12 éves kora óta vágyik arra, hogy megmutassa a nagyvilágnak, mire képes.
A gólyák többsége már 300-400 ezer forint bevétellel is elégedett lenne havi szinten.