Ezért tette lapátra régi szövetségesét Putyin: nagy fordulat érik az ukrajnai háborúban?
Az elmúlt hetekben már pletykáltak arról, hogy megingott Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter pozíciója.
Az elmúlt hetekben már pletykáltak arról, hogy megingott Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter pozíciója.
Vlagyimir Putyin orosz elnök váratlanul egy civil közgazdászt, Andrej Belousovot nevezte ki új védelmi miniszterré.
Dmitrij Medvegyev nyugati politikusokat és Ukrajnát élesen bírálva fenyegetőzött a világ három legerősebb országának fővárosai elleni támadással.
Az észt külügyminiszter szerint Oroszország tehető felelőssé azért a GPS-zavarért, amely több ezer európai járatot is érintett.
Oroszország elkerülhetetlen vereségével végződne a NATO akármelyik tagállama ellen intézett orosz támadás - jelentette ki Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter.
Katonai célponttá válnak Oroszország számára a NATO-országok állandó jelleggel Lengyelországba telepítendő nukleáris objektumai.
Az Egyesült Államok titokban nagy hatótávolságú ballisztikus rakétákat szállított Ukrajnának.
A CIA igazgatója, William Burns figyelmeztetett, hogy Ukrajna veszítheti el a háborút Oroszországgal szemben az év végére akkor, ha nem kap elégséges nyugati segítséget.
Az ukrán rendfenntartók a lengyel bűnüldöző szervekkel együttműködve őrizetbe vettek egy lengyel állampolgárt.
Több mint 50 ezer orosz katona halt meg a háborúban. A hadra fogott rabok a nyilvános adatok szerint besorozásuk után csak 2-3 hónapig éltek.
Josep Borrell, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szerint nem képzelgés többé egy európai nagy háború.
Az orosz-ukrán háború miatt Európa-szerte újraértékelik a sorkatonaság szerepét, sok helyen újra bevezetik vagy bővítik.
A háború miatt csak körülményesen lehet Budapestről Moszkvába reülni, ráadásul az árak is kilőttek.
Drónnal támadták az ukrán fegyveres erők a zaporizzsjai atomerőmű hatodik blokkjának kupoláját - állítják az oroszok. Az uránok viszont tagadják.
Egy oroszországi olajvezeték felrobbantását jelentette be az ukrán katonai hírszerzés szombaton hivatalos honlapján.
A földgáz tekintetében 7-8 százalékát jelenti most már Oroszország a teljes európai ellátásnak, ez korábban 40 volt.
Putyin győzőtt, 6 évre újra megválasztották Oroszország elnökének, a szavazatok 87,15 százalékát gyűjtötte be.
Egy kiszivárgott dokumentum szerint Vlagyimir Putyin Európát háborúval fenyegető, hosszú távú terveket szövöget a színfalak mögött.
Legyen Béke! Mindegy milyen áron? Bármi áron?! Így képzeli el Oroszország az új európai határokat...
Vlagyimir Putyin orosz elnök arra figyelmeztette a nyugati országokat, hogy nukleáris háborút kockáztatnak az ukrajnai beavatkozásukkal.