Végre meglépte a DM: régóta várt újítást vezet be a drogéria Magyarországon
A házhozszállítás és a bolti átvétel mellett mostantól az Expressz bolti átvétel lehetősége is megnyílt az online vásárlók számára.
A házhozszállítás és a bolti átvétel mellett mostantól az Expressz bolti átvétel lehetősége is megnyílt az online vásárlók számára.
Hamarosan megérkeznek az adószámla-értesítők azoknak, akiknek ötezer forintnál több tartozása vagy ezer forintnál több túlfizetése van.
A fiatalok 86 százaléka vásárolt, valamint az utóbbi egy évben az interneten. 23 százalékuk számít rendszeres online vásárlónak.
A magyarok előszeretettel rendeltek ételt házhoz a nyáron is, nem csökkent a vásárlói kosár mérete a kánikula hatására.
Vannak olyan intézmények, ahol 2–3 osztálynak is otthon kellett maradni, sőt egy pilisborosjenői általános iskolában két osztályt leszámítva az egész iskola karanténba került.
Megugrott az online fizetések száma az elmúlt egy évben. Többen fizetnek bankkártyával és jelentősen nőtt az elektronikus számlakezelés iránti igény is.
Jelentősen gyarapodtak az elektronikus fizetési lehetőségek az elmúlt évben, amelynek hátterében részben a fogyasztói szokásokat felülíró koronavírus járvány állt.
Az egyik online piactéren a férfi karórák a legkeresettebbek, az eladott órák több mint 80 százaléka a klasszikus, analóg modellek közül kerül ki.
Nem csak az általános iskolák, hanem a felsőoktatási intézmények is különböző intézkedésekkel készülnek az új tanévre. Van, ahol maszk, van, ahol online oktatás várja majd a hallgatókat.
Álhírek, online zaklatás, hamis profil mögé bújt csaló – csak néhány azok közül a veszélyek közül, amik az internetezőkre leselkednek az online térben.
Mostantól egy lépésben, az adatok újbóli megadása nélkül lehet továbblépni az ügyfél által kiválasztott biztosító honlapjára és ott akár azonnal megkötni a szerződést.
Az iskolakezdés előtti hetekben újra nagyra kell nyitni a szülőknek a pénztárcájukat. A legtöbben épp most vásárolják meg az iskolai felszereléseket. De vajon miből fedezik a plusz kiadásokat? Kinek érdemes hitelben, banki kölcsönben gondolkodnia?
A járvány alatt a magyarok közel kétharmada szerint a közösségi média jelentette a létfontosságú kapcsolatot számukra.
Két hónap alatt másfél évet ugrott a lakosság digitális komfortja.
Ha élelmiszerről van szó, akkor a németek, az osztrákok és a svájciak ragaszkodnak leginkább a személyes minőségellenőrzéshez.
A koronavírus járvány harmadik hullámának végével és a nyár beköszöntével drasztikusan megváltoztak a magyarok vásárlási szokásai, legyen szó akár szportszerekről, akár bútorokról.
PDF egyesítés, merge PDF, PDF szétválasztó: PDF összefűzés PDF creator segítségével, PDF összefűzés online ingyen. Így működik a PDF merge alkalmazás, a PDF készítés!
A 11,2 százalékkal bővülő reklámpiacot az e-kereskedelem és az online videók hajtják. A reklámköltés 2021-ben 6 százalékkal haladja meg a járvány előtti csúcsot.
A júliusban kiállított hulladékgazdálkodási közszolgáltatás díjszámlát online fizethetik azok az ügyfelek, akik az elmúlt hónapban jelezték számla igényüket a Díjnet felületén.
Ahogyan megszoktuk a home office-t, úgy használtuk ki egyre bátrabban a munkaidő közben, sőt, akár egy unalmas online meeting alatt adódó üresjáratokat az ügyintézésre.