Újabb magyar érem Tokióban: Lőrincz Viktor ezüstöt nyert!
A BHSE 31 éves versenyzője nyerte a magyar olimpiai csapat 12. érmét a japán fővárosban, négy arany és három bronz után ez volt az ötödik ezüst.
A BHSE 31 éves versenyzője nyerte a magyar olimpiai csapat 12. érmét a japán fővárosban, négy arany és három bronz után ez volt az ötödik ezüst.
Lőrincz Tamás 2-1-re legyőzte a kirgiz Akzsol Mahmudovot, ezzel olimpiai bajnok lett. Ez volt élete utolsó mérkőzése, a klasszis visszavonul az olimpia után. Gratulálunk!
Kopasz Bálint aranyérmes, mögötte Varga Ádám ért célba a kajak 1000 méteres döntőjében. Berecz Zsombor történelmet írt, Kozák Danutáék bronzérmet szereztek párosban.
Volt idő, amikor az arany színaranyból volt, de ma már az arany is valójában csak ezüstből készül. A bronzérem maga pedig annyit ér, mint jobb helyeken egy lángos.
Milák Kristóf egy első, egy második és egy ötödik hellyel fejezte be a 2020-as tokiói olimpiai szereplését. Mindezért 100 milliós pénzjutalomban részesül az államtól.
Bár az időeredményével elégedetlen volt, mégis megnyugodva zárta le pályafutását Cseh László.
A világjárvány következtében bevezetett korlátozások és a megváltozó fogyasztói szokások miatt nyár elején még csak találgatni tudtak a kereskedők, milyen forgalomra számíthatnak.
Javában dübörög a 2020-as olimpia Tokióban, ahol érem nélkül is komoly tízmilliós pénzjutalmakat kapnak a magyar sportolók.
Milák a magyar olimpiai csapat harmadik érmét, közte a második aranyát nyerte a japán fővárosban.
A korábbihoz képest emelt összeget kapnak a tokiói olimpián jól szereplő magyar sportolók.
Óriási teljesítmény! Gratulálunk!
A közelítő tájfun miatt meghozták a szükséges óvintézkedéseket.
Az ötkarikás játékokon nem csak a versenyzők és a sportfogadók, de a befektetők is nyerhetnek.
A Magyar Nemzeti Bank „XXXII. Nyári Olimpiai és XVI. Nyári Paralimpiai Játékok” megnevezéssel 10 000 forintos címletű ezüst és 2000 forintos színesfém emlékérmét bocsát ki a mai napon.
A vésett és dombornyomott betéti kártyákat lakossági és vállalati ügyfelek is igényelhetik.
Az egyik tanulmányt a New England Journal of Medicine című amerikai egészségügyi hetilapban publikálták, és több mint 200 ezer katari ember adatain alapul.
Lezárult az olimpikonok oltási programjának első köre. Kiderült, hogy 103 sportoló nem kérte a soron kívüli vakcinát, 37-en még várólistán vannak.
Három napja vitték kórházba, elkapta a koronavírust.
Mutatjuk, mire figyelj!