Egy lépésre vagyunk a nyugdíjkatasztrófától: iszonyatos időkre készülhetnek az idősek
Nagyon sokan úgy vélik, hogy az állami nyugdíj csökkenni fog, és nem lesz elegendő arra, hogy biztosítsa az időskori megélhetésüket.
Nagyon sokan úgy vélik, hogy az állami nyugdíj csökkenni fog, és nem lesz elegendő arra, hogy biztosítsa az időskori megélhetésüket.
Összegyűjtöttük a legfontosabb, legérdekesebb, legolvasottabb cikkeinket a 41. hétről.
Most ősszel két jogcímen mintegy 2,5 millióan jutnak plusz összeghez, a nyugdíjprémium is minden nyugdíjszerű ellátásban részesülő személynek jár.
A hazai felnőtt lakosság többsége minden életkorban fontosnak tartja az anyagi függetlenséget, még a családjától sem fogad el szívesen pénzügyi segítséget.
Úgy tűnik, paradox módon éppen azoknak a dolgozóknak a mostani életét nehezítik meg, akiknek majd a nyugdíját fogják fizetni.
Azt lehet valószínűsíteni, hogy az eredetileg tervezett 5,2 százalékos emeléssel szemben 10 százalék felett lesz a januári nyugdíjemelés mértéke.
Nagyjából napi 35 ezer forint az ellátás naponta egy német idősotthonban, sokan Magyarországon ennek tizedét sem tudnák megfizetni.
A nyugdíjak novembertől az inflációs várakozások (13,4%) és az eddigi nyugdíjemelések (8,9%) különbözetével, azaz 4,5 százalékkal emelkednek. Mutatjuk, kinek pontosan mennyivel.
A Magyar Közlönyben szeptember 5-én megjelent rendelet szerint 4,5 százalékkal emelkednek a nyugdíjak novembertől, a nyugdíjprémium pedig legfeljebb 10 ezer forint lesz.
A legtöbben 10 ezer forintot kapnak, a legalacsonyabb ellátásban részesülők pedig ennél is kevesebbet.
A nyugdíjemelés mértéke 2022-ben összesen 13,4 százalék lesz, ebből novemberben 4,5 százalék érkezik. A legtöbb nyugdíjas 10 ezer forintos nyugdíjprémiumra számíthat.
Megjelent a rendelet a Magyar Közlönyben, amely meghatározza az idén novemberi nyugdíjemelés és a nyugdíjprémium mértékét.
Több időt töltenének a családjukkal és barátaikkal, valamint szívesen részt vennének aktív programokban, akár új sportokat is kipróbálnának
Mától igányelehtő a megemelet összegű fővárosi rezsitámogatás a fővárosi és a kerületi ügyfélszolgálatokon.
A friss rangsor alapján Norvégia, Svájc, Izland, Írország, Ausztrália, Új-Zéland, Luxemburg, Hollandia, Dánia és Csehország az, ahol a legjobb a nyugdíjasok helyzete jelenleg.
November 10-15. között fogják megkapni a nyugdíjasok az inflációs nyugdíj-kiegészítésüket. Orbán Viktor elmondása szerint ugyanebben a hónapban várható a nyugdíjprémium is.
Orbán Viktor a beszélt az energiakrízisről és a magas inflációról is ma reggel a Kossuth Rádióban.
A Reggeliben elmesélte, hogy korábban filmgyári helyszínbiztosítóként és eladóként is dolgozott, hogy kiegészítse csekély jövedelmét.
A vizsgált 44 ország közül hazánk a 32. helyen áll az elemzők által kiszámított nyugdíjindex alapján.
Nőttek a befizetések az önkéntes pénztáraknál 2022 első félévében, azonban a jelenlegi gazdasági helyzetben ez a lendület nem feltétlen tart ki.