Nem álom a milliós nyugdíj Magyarországon: ennyien kapnak ekkora pénzt
Majdnem kilencszeresére emelkedett öt év alatt a félmillió forint feletti új nyugdíjak száma is.
Majdnem kilencszeresére emelkedett öt év alatt a félmillió forint feletti új nyugdíjak száma is.
Mivel a kormány várakozása szerint 4,1%-kal nő 2023-ban a GDP, ezért várható nyugdíjprémium is.
A 2013-tól megváltoztatott szabályok azonban sok tekintetben igazságtalanok a szakértők szerint.
A fiatalok hisznek egy aktív nyugdíjképben, és jellemzően várják ezt a kort, ám a nyugdíjkorhatárhoz közelítő kitöltők közül már egyre többen tartanak ettől az életszakasztól.
Simonovits András, nyugdíjszakértő szerint az új javaslatcsomag tartalmaz értékes gondolatokat, de "egészében véve ingatag lábakon áll".
Elenyészőnél is kevesebb a kétmillió feletti nyugdíjat kapók száma, de a szegények is kevesen vannak.
A júliusi mellett még szükség lehet egy novemberi nyugdíjemelésre is Farkas András nyugdíjszakértő szerint.
Lefutott az szja-visszatérítési szezon, a jogosult háztartások egy része több 100 ezer vagy akár milliós összeget kaphatott.
Itt vannak a nyugdíj utalás időpontok 2022-ben: mikor jön a nyugdíj áprilisban? Ekkor hozza a posta a nyugdíjat április hónapban, májusban. Mutatjuk a pontos nyugdíj dátumokat!
A többség szerint sem a bérek, sem a nyugdíjak emelkedése nem kompenzálja a folyamatos drágulást.
Mivel 5 százalékkal növelték januárban a nyugdíjakat, így minimum 2,5-3 százalékos emelés látszik az adatokból a nyugdíjszakértő szerint.
Egyik legünnepeltebb színésznőnk sem zsebelhet be túl magas nyugdíjat, így folyamatosan dolgoznia kell. Hernádi Judit a karrierjéről, valamint nyugdíjáról vallott.
Egyre kevesebben választják az önkéntes nyugdíjpénztárakat manapság. Vajon mi az oka a jelenségnek? Melyik ma a legjobb nyugdíjcélú megtakarítás a piacon?
Az szja-visszatérítések mellett a 13. havi nyugdíjak is most érkeznek a bankszámlákra. Több magyar pénzintézet rendszere is lehalt a terheléstől.
A Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa (NYUSZET) közölte alapvető elvárásait az időspolitikát, a nyugdíjakat és nyugdíjszerű ellátásokat érintően.
Az idősebbek számára rendelkezésre álló fő jövedelmi források közül az állami nyugdíjrendszerből és a munkahelyi nyugdíjprogramokból származó bevételek teszik a jövedelem mintegy kétharmadát.
Tényleg közeleg a nyugdíjkatasztrófa? Reális az a várakozás, hogy majd az állam eltart minket idős korunkban?
Egyre nagyobb bajban a nyugdíj, sokan változtatnának az életvitelükön csak azért, hogy később se legyenek üres zsebekkel.
Európai nyugdíjcélú megtakarítások felméréséből látszik, az átlagnál rosszabb helyzetben vannak a magyarok.
Érkezik a 13. havi nyugdíj, hivatalos az információ, a rendelet is elkészült róla.