2 millió magyar várhatja rettegve az idei telet: ha ez beüt, százezrek kerülhetnek szegénysorba
Tavaly közel 2 millió magyar volt a szegénység határán, idén pedig még többen kerülhetnek nehéz helyzetbe.
Tavaly közel 2 millió magyar volt a szegénység határán, idén pedig még többen kerülhetnek nehéz helyzetbe.
Bármilyen művészeti területről legyen is szó, egy biztos: a siker útja nem egyenes és kiszámítható.
A nagyszabású kutatásban közel 1200 hallgató vett részt az ország összes egyeteméről és főiskolájáról.
Sokan nem tudnak mit kezdeni azzal, hogy Pumped Gabó abból él, hogy az Instagramján értékesíti a megjelenéseket.
2015-2020 között csak a leggazdagabb magyaroknak sikerült elérniük, hogy azt mondhassák, jól megélnek a pénzükből. A legszegényebbek nettó jövedelme pedig hiába nőtt 62 százalékkal az elmúlt 5 évben, az továbbra sem elég a szűkös megélhetéshez sem.
Megnéztük, mit kínálnak ezek a városok, az itt élőknek, vagy azoknak, akik itt terveznek letelepedni. Utána jártunk, hogy alakulnak a négyzetméterárak, de kiderítettük azt is, hogyan hatott a koronavírus-járvány az egyes régiók munkaerőpiacára.
Amíg 2020-ban a pandémia miatt főként az egészség volt a fókuszban, addig 2021-re a járvány gazdasági hatásai miatt előtérbe kerültek az infláció, válság, megélhetés témái.
Szembetűnően alacsony (65% alatti) a foglalkoztatottság délnyugaton, illetve a keleti és nyugati határ mellett fekvő települések egy részén.
Hazánk erősen a világ középmezőnyében helyezkedik el, a szakadék azonban különösen óriási Európában.
Minden második magyar hallgató dolgozik az egyetem mellett, sokan komoly megélhetési problémákkal küzdenek.
A KSH friss kiadványa szerint 7,2 százalékkal, 2008 óta nem látott ütemben drágultak az élelmiszerek. A KSH szerint a fogyasztás viszont tavaly 2,5 százalékkal visszaesett.
Tavaly összességében 7,2 százalékkal emelkedtek az árak Magyarországon, ami messze átlagon felüli. A KSH szerint 2020-ban 2,5 százalékkal esett vissza a fogyasztás Magyarországon.
Mióta kijött a kórházból gyakorlatilag egy fillért sem keresett. Utánaszámoltunk mire elég az összeg gázsi nélkül.
Mellékállást kellett vállalnia a sorozat mellett Kárpáti Rebekának, mert nem jött ki a fizetéséből. A Jóban Rosszban után kapott pénzből egyszerűen nem tudott megélni.
A magyarok jelentős része nem vagy csak nehezen jön ki a pénzéből.
Továbbra is a munkanélküliségtől tart a leginkább a lakosság.
Egy hajszál választ el minket a román állapotoktól.
A harmincasok jelentős részének átalakultak a fogyasztási és költési szokásai a koronavírus hatására, legjellemzőbben a kiadásaikat igyekeztek visszafogni.
Jelentős részben a home office miatt.
A fokozódó aggodalmaink uralják a beszélgetéseinket.