Bölcsődei támogatás 2023: indul a visszaszámlálás, figyelmezteti a szülőket az Államkincstár
Március 31-ig igényelhető a vissza nem térítendő, legfeljebb havi 40 ezer forintos bölcsődei támogatás a Magyar Államkincstárnál.
Március 31-ig igényelhető a vissza nem térítendő, legfeljebb havi 40 ezer forintos bölcsődei támogatás a Magyar Államkincstárnál.
A Nébih most összeszedte, hogy mit is kell tudnunk a rovarfogyasztás aktuális szabályairól.
A kereskedelmi láncok több esetben egyoldalúan növelték árrésüket. Így a fogyasztók a borárak növekedését tapasztalták, míg a magyar bortermelők nem jutottak plusz nyereséghez.
Aki szeret utazni, az biztosan gyakran nézegeti az olcsó repülőjegyeket, sokaknak ez már szinte hobbi, ám érdemes óvatosan kezelni bizonyos ajánlatokat.
A GFM a szabálymódosítási csomagtól végső soron azt várja, hogy az ügyfelek érdekei mentén jelentősen nőhet a piaci verseny.
Továbbra is főleg vésztartalékba teszünk félre pénzt, ami viszont a többségnek legfeljebb egy hónapra lenne csak elegendő.
Ez nagyban függ attól, hogyan vásárolunk, és milyen messzire vagyunk hajlandók elmenni.
Bár az Eurostat adatai alapján a fejlettebb tagállamok vérszintjéhez, de még így is a magyar munkavállalók kerestek a 3. legrosszabbul 2021-ben.
A kelet-közép-európai vásárlók mintegy 90 százaléka az egészségfigyelést tartja az okosórák legfontosabb funkciójának.
Az akvizícióval az új tulajdonosokhoz kerültek a Vodafone Magyarország mobilfrekvenciái, az aktív rádiós átviteli berendezései, az aktív antennák és kábelek, a kültéri kabinetek egy része.
2023. április 1-jei hatállyal 14,5%-kal emeli egyes díjait a Cetelem a fogyasztói árindex változása miatt.
A film főbb szerepeit Kálloy-Molnár Péter, Pikali Gerda, Dér Zsolt, Mészáros András, Elek Ferenc, Mayer Szonja, Molnár Piroska, Csősz Boglárka, Csuja Imre, és Törőcsik Franciska alakítják.
Nagyon nem mindegy, tartalmaz-e a biztosításunk felelősségbiztosítási elemet, és az milyen összeghatárig térít.
Eddig valahogy nem jött össze, hogy saját házat vegyenek, mindig közbeszólt az élet.
Tavaly szinte teljesen visszaépült, és sikeres évet zárt a turizmus Magyarországon.
A legtöbbet ampullakoncentrátumokra, ránctalanítókra és arcszérumokra költenek a magyar nők, míg a legkevesebbet testápolóra, arcmaszkra és peelingre adnak ki.
A lakosság munkanélküliségtől való félelme némileg erősödött a GKI Gazdaságkutató konjunktúraindexe szerint.
A szuperhős filmek és sorozatok megjelenése óta hazánkban is egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a képregények. De vajon befektetési céllal is megéri gyűjteni őket?
Ingyenes filmekkel tiszteleg a FILMIO Kern András előtt, aki szombaton ünnepli 75. születésnapját.
Ötödik hete nem vitte el senki a főnyereményt az Eurojackpoton, amelynek összege mostanra már 93 millió euróra duzzadt.