3 °C Budapest
Hungarian forints banknotes background. 500 HUF

Üzent az IMF hazánknak: az árstop eltörlését szorgalmazzák, elárulták mikor lehetünk kint a válságból

2023. február 14. 18:34

A tavaly novemberi látogatásuk után a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakértői a szokásos felülvizsgálat mellett konkrét gazdasági javaslatokat is megfogalmaztak a magyar kormány számára – írta  meg a Portfólió

A Nemzetközi Valutaalap szakemberei szerint az Orbán-kormány szigorú gazdaságpolitikája a jövőben is kulcsfontosságú lesz, „hogy a sérülékeny háztartások átvészeljék a megélhetési költségek jelentős emelkedését”. Az IMF javaslatai a magyar kormánynak a következők:

  • A tavaly bevezetett átmeneti különadókat az energia- és bankszektor kapcsán az eredeti tervek szerint ki kell vezetni.
  • Ahogy decemberben eltörölték üzemanyagok hatósági árát, úgy kellene tenni az élelmiszerek esetében is, ugyanis a költséges és nem hatékony árstopok nem tudták megfékezni az élelmiszer-infláció emelkedését.
  • Az IMF szerint a rezsicsökkentés bár képes volt megvédeni a magyar háztartásokat az emelkedő energiaáraktól, de egyrészről nagyobb támogatást jelentett a gazdagok számára, hatással volt az inflációra. Ezért további finomhangolásra lesz szükség, hogy ösztönözze az embereket az energiamegtakarításra.
  • Amíg az inflációs nyomás nem enyhül, addig szükséges a szigorú monetáris politika, és a kamattámogatott hiteleket ki kellene vezetni, ugyanis ezek szembe mennek a jegybanki törekvésekkel. A legutóbbi hírek szerint januárban 25,7 százalékos volt az infláció, ami újabb rekordnak számít.
  • A magyar bankokat is szigorú felügyelet kellene tartani, mert nyomás alá kerülhetnek, ha a megemelkedő kamatbevételek nem ellensúlyozzák a növekvő adóterheket és a kamatstop költségeit. Hasonló okok miatt a biztosítási szektort is érdemes szem előtt tartani az IMFszakértői szerint.
    Szükséges a magyar korrupcióellenes lépések folytatása.
  • Végül az energiaszállításra is kitértek a Valutaalap elemzői: bár egyelőre nem kell tartani az orosz földgáz kiesésétől és attól, hogy elfogynak a tartalékok, de 2023-24-es tél már problémás lehet. Az alternatív energiahordozók előteremtéséhez fontos beruházásokra lenne szükség a következő években.

A Valutaalap szerint a magyar gazdaság növekedése 2023-ban felpöröghet, bár az IMF szakértői ehhez azt is hozzátették, hogy a 2022-es 4,9 százalékos növekedéssel ellentétben, idén csak mindössze 0,5%-kal bővülhet a GDP.

A szervezet elemzésében azt írja, hogy idén a külső finanszírozási körülmények is javulhatnak, a folyó fizetési mérleg hiánya a GDP 8,1%-áról 4,6%-ára csökkenhet. Azonban ezt több kockázati tényező is veszélyezteti, mint például az uniós források sorsa vagy a tartós és magas infláció. Mindemellett egy kritikát is megfogalmazták a kormány intézkedéseivel kapcsolatban, ugyanis szerintük az eredetileg tervezett 3,5 százalékos költségvetési hiánycélt kellett volna fenntartani ahelyett, hogy 2022 végén 3,9 százalékra emelte azt a kabinet.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. február 4. 10:29
Bő másfél ideje nem volt már elérhető a Gerényi Gábor és egykoron Ungár Péter nevével fémjelzett lap...
iO Charts  |  2026. február 4. 10:01
Az Kelly Partners Group részvény (ASX:KPG) alapadatai, áttekintés A Kelly Partners Group (ASX:KPG) e...
Holdblog  |  2026. február 4. 09:24
Nemrég a HOLDBLOG-on értekeztünk arról, hogy a holland nyugdíjrendszer reformja mekkora hatással leh...
MNB Intézet  |  2026. február 3. 15:35
Számtalan becslés született arra vonatkozóan, hogy milyen a monetáris politika hatása a gazdaságra....
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 4. szerda
Ráhel, Csenge
6. hét
Február 4.
Rákellenes világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?