Meghátrált a kormány: visszavonták a sokakat térdre kényszerítő rendeletet, elképesztő baj lett volna belőle
Egyetlen hét alatt jött a fordulat: a papíripar vészhelyzetet jelentett, a minisztérium pedig szó nélkül hátrált meg.
Egyetlen hét alatt jött a fordulat: a papíripar vészhelyzetet jelentett, a minisztérium pedig szó nélkül hátrált meg.
A kormány a 14. havi nyugdíj bevezetésén dolgozik a kisnyugdíjasok helyzetének javítása érdekében - jelentette be Lázár János építési és közlekedési miniszter.
Venezuela bezárja oslói nagykövetségét, miután a Nobel-békedíjat María Corina Machado ellenzéki vezetőnek ítélték oda
A kastély jelenleg a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány tulajdonában van.
Sokan tartanak attól, hogy a novemberi nyugdíjkorrekció összege elveszik azok után, akik év közben hunytak el. Kevesen tudják, az elhunyt nyugdíjasokat is megilleti az emelés időarányos része.
Emmanuel Macron francia elnök pénteken ismét Sébastien Lecornut bízta meg kormányalakítással.
A kormány módosította a nyugdíj melletti munkavégzés szabályait az egészségügyi szektorban.
További könnyítéseket vezet be a kormány a fix három százalékos hitelt kínáló Otthon Start hitelprogram szabályaiban.
A horvát kormányfő hangsúlyozta, hogy bár a Mollal továbbra is jó kereskedelmi kapcsolatokat, kedvező árakat és stabil olajellátást kívánnak fenntartani.
A kormány benyújtotta első adócsomagját, amely főként technikai módosításokat és kisebb könnyítéseket tartalmaz.
Délelőtt fél tíztől Kormányinfót tart Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő.
A védekezés két alappillére a fertőzött tőkék felderítése és azonnali megsemmisítése, valamint a terjesztő rovar elleni hatékony növényvédelem.
A nyugdíjasok számára a választások előtt jelentős juttatásokat tervez a kormány, miközben a nyugdíjrendszer strukturális problémái továbbra is fennállnak.
A csütörtök ugyan majdhogynem állandó, ám az időpont megválasztása kicsit szokatlan. Lehet, hogy valami rendkívülit fogunk hallani?
Az OKSZ továbbra is azt szeretné elérni, hogy törölje el a kormány az árréscsökkentést, annak ugyanis súlyos következményei vannak a kereskedőkre.
Érdekesség, hogy Magyarországon a politikai beállítódás alig befolyásolja a fiskális várakozásokat.
A kormány több pénzügyi rendelet módosítását készíti elő, köztük a teljes hiteldíj mutató (THM) szabályainak szigorítását és egységesítését.
A kormány társadalmi egyeztetésre bocsátotta az Otthon Start támogatott lakáshitel feltételeit módosító rendelet tervezetét.
Távozik hivatalából Sébastien Lecornu francia kormányfő, az államfői hivatal hétfői közlése szerint Emmanuel Macron elnök elfogadta a lemondását.
A tavaszi árrésstop csak átmeneti enyhülést hozott az inflációban, a magyar gazdaság szerkezeti gondjait azonban nem oldotta meg