Kivételek mindig lesznek: ezek a tanárok jártak a legjobban a pedagógusbérek emelésével
Az egyetemi diploma esetén még két százalék, a kormány által meghatározott hiányterületeken tanítók esetében pedig még további négy százalék a többlet.
Az egyetemi diploma esetén még két százalék, a kormány által meghatározott hiányterületeken tanítók esetében pedig még további négy százalék a többlet.
A mai napon, február 1-jén 10:30-tól Kormányinfót tartottak "Mit, miért tesz a kormány"-címmel.
Az Orbán-kormány felhatalmazta a külgazdasági és külügyminisztert az Egyesült Arab Emírségekkel kötendő megállapodás szövegének véglegesítésére.
Április 1-től kell csak a buszoknak használatarányosan fizetniük az útdíjat, mivel a fuvarozói érdekképviseletek kérésére a kormány elhalasztotta az új rendszer bevezetését.
A kormány annak ellenére sem tervez változtatni, hogy több mint tízezren szeretnék a vénykötelezettség eltörlését.
Hétfőn a Budapesti Értéktőzsde szinte mindegyik részvényindexe csökkent. Közülük kiemelkedő lejtmenetet mutattak be az OTP részvényei.
A Kormány és a Bankszövetség között folytatódtak az egyeztetések.
Egy társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezet szerint a digitális cégeket segítené az újabb könnyítés, de a szakértők szerint csak az olcsó munkaerő jönne még nagyobb számban.
Jövő héten dönthet a kormány a hitelkamatok sorsáról, és a Nagy Márton által felvetett módosításokról.
Nem ellenzi a magyar kormány, hogy 5 milliárd eurós uniós segélyalapot hozzanak létre Ukrajnának - blokkolni nem fogják, de fizetni sem terveznek bele német lapértesülések szerint.
2024-ben, ha komoly olcsósodásra nem is számítanak, de legalább brutális drágulás sem lesz a tojás árában a megkérdezett szakértők szerint.
Az adót várhatóan nyereségadóként számolják el.
"A kormány célja, hogy segítséget nyújtson a gyógyszergyártóknak, hogy a globális minimumadó a lehető legkisebb terhet jelentse számukra" - közölte a Pénzügyminisztérium az új adó kapcsán.
Már több mint 700 iskolaőr állt szolgálatba a magyar iskolákban, és van is dolguk bőven.
A gyógyszergyártói különadó után bevezetik a gyógyszergyártói extraprofitadót kétszeres adókulccsal.
Már másfél éve, hogy csak átlagfogyasztásig biztosítja a rezsicsökkentést a kormány.
A tervek szerint február 17-én lesz Orbán Viktor évértékelője. Ez lesz a 25. ilyen beszéd, vélhetően fontos bejelentések is elhangzanak.
A belügyi tárca vezetője és az államtitkárok 17,5 százalékos illetményemelésben részesültek tavaly márciusban, ami a kormány honlapjára feltöltött adatokból derült ki.
A magyar kormány képviselőinek a vállalati hitelkamatok reformjára vonatkozó javaslata nem konvencionális lépés, és alááshatja a külföldi befektetői hangulatot.
A kormány hivatalosan is lejjebb hozta az idei GDP-növekedési várakozását. A friss szám azért érdekes, annak a határán billeg, hogy a nyugdíjasok jogosultak lesznek-e a prémiumra.