Itt a javaslat: egyforma összegű 13. havi nyugdíjat vezetnének be Magyarországon?
Egységs 13. havi nyugdíjat tartana méltányosnak, és szerinte a kisnyugdíjasoknak még a 4,5 százalékos emelésen felül is kompenzációt kellene adni.
Egységs 13. havi nyugdíjat tartana méltányosnak, és szerinte a kisnyugdíjasoknak még a 4,5 százalékos emelésen felül is kompenzációt kellene adni.
Sürgős korrekciót szeretnének a nyugdíjasok, mert szerintük nagyon sokan már az utolsó forintjaikat élik fel - és a vágtató infláció sem segít a helyzeten.
A kata adózási rendszer megszűnése nemcsak lelkileg, de anyagilag is megviselte Pásztor Erzsit.
Ezen a héten jelent meg a KSH kimutatása a fogyasztói árak augusztusi alakulásáról, amely rendszerint meghatározza, mekkora lesz a nyugdíjemelés mértéke novemberben.
142 ezer forintnál is kevesebbet kap nagyon sok nyugdíjas, a szakértő szerint változtatás kellene.
Haladékot kérnek a nyugdíjasok, szerintük a fogyasztókat így lehet legjobban támogatni.
Az év eleji 5 százalékos emelés és a júliusi 3,9 százalékos korrekció - együttesen 8,9 százalék - kisebb, mint amit a jelenlegi inflációs várakozások (11-11,5%) indokolnának.
Nagyjából 1 millió 165 ezer idős az átlag alatti összeget kapja, míg több mint 114 ezren 300 ezer forint feletti nyugdíjat kapnak.
Az átlagos nyugdíjösszegnél kisebb juttatást kapó közel 1 millió 600 ezer nyugdíjas maximum 6500 forintos emelésre számíthat.
A tendencia jelenlegi tudásunk szerint egyértelmű, 2080-ra további 1 millió magyar fog eltűnni a semmibe, - potenciálisan - súlyos szociális problémákat hagyva maga után.
Akár 70 ezer forint prémiumot is kaphatnak idén az átlagnyugdíjban részesülők, de az óvatosabb becslések is 40 ezerről szólnak.
Az 1,2 százalékos nyugdíjemelés kb. egy kiló kenyérrel jelent többet azoknak, akik a minimálnyugdíjat kapják.
Lesz, aki 200 ezer fölött kap, de az átlag ennél jóval kevesebb.
Hol élnek a leggazdagabb nyugdíjasok?
Érdekes számlafizetési megoldások, életveszélyes spórolási praktikák.