Meghalt V. Harald, Norvégia királya
Nyolcvankilenc éves korában elhunyt V. Harald norvég király.
Nyolcvankilenc éves korában elhunyt V. Harald norvég király.
Harry herceg és Meghan Markle visszaköltözik az Egyesült Királyságba, ám szakértők szerint a Sussex-márka komoly válaszúthoz érkezett.
A japán parlament elfogadta azt a törvényt, amely enyhíti a császári trónöröklés szabályait - női leszármazott azonban továbbra sem ülhet majd a trónra.
Haaland ugyan már tovább is utazott, így az ünnepségen nem vett részt, de a csapatkapitány és a keret többi tagja el volt ragadtatva a fogadtatástól - a királyi család is ott volt.
III. Károly brit uralkodó az első a történelemben, aki nyilvánosságra hozta személyes adóbevallását.
A rádió szerint egy számítógépes hiba okozta a téves közlést.
Évtizedek óta először csökkentik a brit királyi család működését finanszírozó állami támogatást.
Andrást múlt csütörtökön őrizetbe is vették közhivatali tisztséget betöltő személy által elkövetett kötelezettségszegés gyanújával.
A brit kormány kezdeményezte András herceg – polgári nevén Andrew Mountbatten-Windsor – trónöröklési jogának megvonását.
A király közölte: a törvénynek érvényesülnie kell, miközben a rendőrség aktív nyomozásról számolt be.
A rendőrség egy norfolki férfit vett őrizetbe, a BBC értesülései szerint András hercegről van szó.
Vilmos és Katalin, a walesi hercegi pár hivatalos nyilatkozatban reagált a Jeffrey Epstein-üggyel kapcsolatban nyilvánosságra került legújabb dokumentumokra.
Egyre biztosabb, hogy András yorki herceg több millió fontot kapott egy kazah oligarchától.
Vilmos walesi herceg elvitte 12 éves fiát, György herceget egy londoni hajléktalanokat segítő szervezethez.
III. Károly király hivatalosan megfosztotta kegyvesztett testvérét királyi fenségi címétől és hercegi rangjától.
András a norfolki Sandringham birtokra költözik, bár a pontos lakhelyét nem hozták nyilvánosságra.
A királyi udvar csak a nyilvános felháborodás hatására lépett András herceg ügyében, ami felveti a kérdést: miért nem reagáltak korábban az évekkel ezelőtti eseményekre?
Minden királyi titulusáról lemond András herceg, a brit uralkodó testvére, akivel szemben újabban ismét felmerült vádként, hogy szoros baráti kapcsolatokat ápolt Jeffrey Epsteinnel.
Vilmos walesi herceg egy interjúban beszélt a monarchia jövőjéről, kiemelve, hogy királyként változásokat szeretne bevezetni.
Elon Musk és András herceg neve is felbukkant a Jeffrey Epstein-üggyel kapcsolatos új dokumentumokban, amelyeket a kongresszusi demokraták hoztak nyilvánosságra.