Soha nem látott hiány keletkezett a magyar állami költségvetésben: ezt a magyarázatot adta a kormány
Augusztus végéig az államháztartás központi alrendszere 2 857,7 milliárd forintos hiánnyal zárt.
Augusztus végéig az államháztartás központi alrendszere 2 857,7 milliárd forintos hiánnyal zárt.
A költségvetési munkacsoport egyeztetett a jövő évi nyugdíjakról, januárban nyugdíjemelés lesz, februárban pedig ismét jön a 13. havi nyugdíj - közölte a pénzügyminiszter.
Költségvetési csalás bűncselekmény miatt is felelnie kell, annak a zöldség- és gyümölcskereskedőnek, akinél több mint háromszáz liter pancsolt párlatot találtak.
Alig másfél hónappal ezelőtt még a kormány 675 milliárd forintos beruházáselhalasztást jelentett be
A meghozott kormányzati intézkedéseknek is köszönhetően a költségvetés július végén 213 milliárd forint többlettel zárt.
A keveset játszó, kezdő futballisták fizetése fél és egymillió forint között mozog, míg a legdrágább játékosok bőven tízmillió felett keresnek, akár több tízmillió forintot is hazavihetnek havonta.
Miközben a klubok fényévekre vannak attól, hogy piaci alapon működjenek, a játékosok fizetései fényévekre vannak attól, amit egy átlagos magyar ember visz haza.
Megjelent a magyar kormány részletes jogalkotási munkaterve: a dokumentumból kiderül egyebek mellett, mikor dönt a kormány a következő nyugdíjemelésről.
2023-ban a hazai államadósság a GDP 73,5%-án állt, ami azt jelenti, hogy e tekintetben 20 év alatt sem sikerült közelítenünk régiós versenytársainkhoz.
2025-ben ugyanis - valószínűleg két lépésben - megduplázná Orbán Viktor a gyerekek után járó családi adókedvezmény mértékét.
A Pénzügyminisztérium elismerte, eljárás indul Magyarország ellen az elszállt költségvetés miatt.
A bevételek emelkedése főként a megemelt adóknak, például az üzemanyagok és dohánytermékek jövedéki adójának köszönhető, miközben a fogyasztás növekedése elmarad a várakozásoktól.
A bíró szerint a bírói és igazságügyi kar évek óta méltatlan megbecsültséggel szembesül.
Az új intézkedések a 2025-ös költségvetés hiányát is csökkentik, bár ez a háztartások és cégek számára kevésbé kedvező.
A légiforgalmi adó mellett a távközlési és a gyógyszergyártói extraprofitadóját is kivezeti a kormány jövő év januárjától.
A központi költségvetés adósságának átlagos hátralévő futamideje 6 év, ezen belül a forintadósságé 4,7 év, a devizaadósságé 9,1 év.
1,7 milliárd forintot kap a Belügyminisztérium arra, hogy ellenőrizze a gyermekvédelmi intézményekben dolgozók előéletét.
A zalai Margófeszt idén elmarad. A szervezők szerint sok-sok tervük volt, de elegendő támogatás hiányában nem tudják hozni az elvárt a színvonalat.
A költségvetés májusban 49 milliárd forintos többlettel zárt, ami 2016 óta a legkedvezőbb májusi havi mutató.
A csütörtök esti Magyar Közlönyben több, a költségvetést érintő idei forrásátcsoportosítás jelent meg.