Close up of fabric European flag.

Vagyonokat tehetnek zsebre a búcsúzó magyar EP-képviselők: ketten luxusnyugdíjra is jogosultak

2024. június 17. 08:44

Mai árfolyamon számolva legalább 25 millió forintot kaphatnak azok a magyar EP-képviselők, akik a következő ciklustól nem lesznek tagjai a testületnek. Távozik többek között az első jelnyelven kommunikáló képviselő, Kósa Ádám is, aki 2009 óta van kint Brüsszelben, így 155 655 eurónyi búcsúpénzt kaphat, ami kb. 61,5 millió forintot jelent. Ráadásul 63 éves koruk felett a volt képviselők nyugdíjat is kapnak, erre a távozó magyarok közül Trócsányi László és Ara-Kovács Attila már most jogosult, ők havi 720 ezer forintos nyugdíjat kaphatnak Brüsszelből.

Szép búcsúpénzt tehetnek zsebre azok a magyar képviselők, akik a következő ciklustól már nem lesznek tagjai az Európai Parlamentnek. A 24.hu összesítése szerint az a főszabály, hogy az EP-képviselők minden hivatalban töltött évük után egy havi tiszteletdíjra jogosultak, amit átmeneti ellátás címen kapnak meg, viszont legalább hat hónapnyi illetményre jogosult minden képviselő.

Így akik csak öt évet töltöttek kint Brüsszelben, ők is fél évi fizetést kapnak lelépési pénzként: jelenleg havonta 10 377 euró a képviselői tiszteletdíj (mostani árfolyamon több mint 4,1 millió forint), azaz a leköszönő politikusok 62 262 eurót, majdnem 25 millió forintot kapnak. Ez a pénz hét távozó magyar képviselőnek jár:

  • Hidvéghi Balázs (Fidesz),
  • Trócsányi László volt igazságügyi miniszter (Fidesz),
  • Tóth Edina (Fidesz),
  • Rónai Sándor (DK),
  • Ara-Kovács Attila (DK),
  • Cseh Katalin (Momentum),
  • Donáth Anna (Momentum),
  • és Gyöngyösi Márton (Jobbik).

Járóka Lívia is távozik az ep-ből, ő 2004 és 2014 között már ült Brüsszelben, akkor 10 havi fizetésének megfelelő végkielégítést kaphatott, majd 2017-ben, Pelczné Gáll Ildikó lemondása után lett ismét tagja a testületnek - ő most 7 havi pénzt tehet zsebre, ami majdnem 30 millió forintot jelent. Távozik Kósa Ádám, az első jelnyelven kommunikáló EP-képviselő is, ő 2009 óta volt kint Brüsszelben, így 155 655 eurónyi búcsúpénzt kaphat, ami kb. 61,5 millió forintot jelent.

Ráadásul a volt képviselők 63 éves koruktól európai nyugdíjra is jogosultak, ami minden teljes év után a havi tiszteletdíj 3,5 százaléka. Trócsányi László és Ara-Kovács Attila erre is jogosultak lesznek, így nekik havi 1816 eurós (kb. 720 ezer forintos) nyugdíjat is folyósítanak majd.

JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Hogyan kellene korlátozni a mobiltelefon-használatot az iskolában?

A magyar kormány nemrégiben egy új jogszabály-módosító javaslatot nyújtott be, amely lehetővé tenné a diákok iskolai mobiltelefon-használatának korlátozását. A javaslat szerint a kormány jogosult lenne meghatározni azokat a tárgyakat, amelyeket tilos az iskolákba és kollégiumokba bevinni, illetve azokat, amelyeket csak igazgatói engedéllyel lehet az órákon használni. Ugyanakkor a kérdés egyelőre igencsak megosztja a szülőket, így most leginkább az ő véleményükre vagyunk kíváncsiak, hogyan is kellene rendezni a gyeremekek iskolai mobiltelefon-használatát. Kérjük, segítsd a munkánkat és töltsd ki az alábbi, anonim kérdőívünket.

 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. június 1. vasárnap
Tünde
22. hét
Június 1.
Pedagógusnap
Június 1.
Az építők napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. május 31. 23:05
Pénzcentrum  |  2025. május 31. 19:17