Itt vesznek idén karácsonyi ajándékot a gyerekeknek az élelmes szülők: tényleg spórolnak?
Az ünnepi szezonban jellemzően több és magasabb értékű játékot választanak a vásárlók, ilyenkor akár hatszorosára is nőhet a kereslet.
Az ünnepi szezonban jellemzően több és magasabb értékű játékot választanak a vásárlók, ilyenkor akár hatszorosára is nőhet a kereslet.
Rengeteg pénzt lehet spórolni a karácsonyi ajándékokon, ha nem feltétlenül ragaszkodunk az új tárgyakhoz, ráadásul ezzel még a környezetet is védjük.
Az okosjátékok valóban jó eszközei lehetnek a tanulásnak és a szórakozásnak, de ha nem vigyázunk komoly adatvédelmi kockázatot is jelenthetnek.
Az évek és trendek változásával is vannak kikezdhetetlen fényű, örök klasszikusok, amelyek iránt a kereslet és az érdeklődés töretlenül magas.
Már a 4-6 évesek 90 százaléka használ okoseszközöket – de nem mindegy, hogyan
A legfiatalabb banki ügyfelek közül minden második aktívan használja a bankszámláját, a kicsik számára elérhető számlák majdnem feléhez pedig bankkártyát is igényeltek.
Magyarország legismertebb lottójátékának július 9-i sorsolásán 1 játékos sikeresen eltalálta mind az öt kihúzott számot.
Elképesztő pénzek folynak be az online játékok fejlesztőihez, és ezeknek csak egy része származik a játékon belüli vásárlásokból.
Pokollá válhat a kirándulás, hogy ha nem vagyunk elég naprakészek és nem tudjuk lekötni a gyerekek figyelmét. Ezekkel a trükkökkel extra költségek nélkül sikerülhet!
Most volt gyereknap, ami azt jelenti, hogy ismét feltankoltak a magyarok játékokból. Most azonban új dolog hódít a piacon.
A jó időnek köszönhetően az idén május 29-re eső gyereknap előtti hetekben sokkal jobban fogytak a kültéri játékok, mint tavaly ilyenkor.
A magyar szülők és nagyszülők átlagosan 11.800 forintért vásárolnak online, és 7 600 forintért választanak gyereknapi ajándékot az áruházakban.
Szinte semmi sem fejleszti olyan gyorsan és hatékonyan a legkisebbek agyát, mint a társasjáték.
Veszélyes játékok leggyakrabban a filléres vegyeskereskedésekből kerülnek elő, az ilyen helyeken mintavételezett portékák kétharmada problémás.
Új piacot teremtettek az elektronikus pénzforgatagban a világszerte népszerű online és okostelefonos játékok. Ezeknél a játékoknál ugyanis újabb pályákat, kiegészítőket, jutalmakat vásárolhatnak a játékosok az úgynevezett mikrotranzakciókkal.
Több nagy értékű ajándék is várja a magyar gyerekeket a fa alatt.
A kijárási korlátozások hosszú hetei nyomot hagytak szokásainkon: egyre többen fordultak az otthoni kikapcsolódások felé.
Szinte napra pontosan egy hónap van hátra karácsonyig: ha még nem is vetted meg az ajándékokat, már biztosan elkezdted tervezgetni, kinek mit adsz...
Összeállították a 2021-es nyár legnépszerűbb fiús és lányos játékainak toplistáját. Közel 1300 szülő véleménye alapján alakult ki a rangsor
Gyermeknap közeledtével jellemzően megnő a kereslet a különböző játékok iránt, ezért érdemes számolni a hamis, vagy illegális forrásból származó termékek tömeges megjelenésével.