Nagy segítség a családoknak: több mint 8000 gyerek tanszercsomagját gyűjtötte össze az Auchan
Idén 2500 nagycsaládnak indult könnyebben a szeptember.
Idén 2500 nagycsaládnak indult könnyebben a szeptember.
Az iskolába kerülés, az új helyzethez való alkalmazkodás, az elvárások mind hozzájárulhatnak a gyerekek szorongásaihoz.
A köznevelésben, a szakképzésben, illetve a felsőoktatásban részt vevő másfél millió gyereknek és fiatalnak van államilag támogatott baleset-biztosítása.
A tanévkezdésnél idén a szülőknek arra is kell gondolniuk, hogy mit tehetnek egy esetleges újabb digitális vagy hibrid oktatás alkalmával.
Nem csak a szülőknek nehéz a sulikezdés, hanem a gyerekeknek is, akiknek a váltás most még nehezebb, mint eddig. Mit tegyünk a nyár végi hiszti ellen, és hogyan kezdjük a sulit?
Nem fogják kötelezővé tenni a távolságtartást vagy a maszkviselést az oktatási intézményekben. Maruzsa Zoltán kijelentette: nem készülnek rendszerszintű digitális átállásra.
Itt az ősz, a gyerekek is elindultak az óvodába, iskolába. A változékony időjárás és a közösségben könnyebben terjedő kórokozók miatt érdemes a kicsik immunrendszerét felvértezni.
A szennyezett levegő kedvez a koronavírusok terjedésének, súlyosbítja a megbetegedéseket. A Levegő Munkacsoport összeszedte, mit tehetünk, hogy a gyerekek biztonságban legyenek.
Változtak a korlátozások, nem lesz kötelező távolságtartás, hőmérés és maszk. Osztálykirándulás belföldön azonban igen - írta levelében Kásler Miklós az emberi erőforrások minisztere.
A szennyezett levegő kedvez a koronavírusok terjedésének és súlyosbítja a vírus okozta megbetegedéseket.
Bár nem módosult az oktatási, vagy a felsőoktatási törvény, így is rengeteg változással indul a 2021/22-es tanév. Mutatjuk, mi mindenre kell számítani!
A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészség védelmi szabályok fokozott betartására kéri az iskolákat a minisztérium.
Tanszergyűjtő akciót szervez a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR.
Itt az össze fontos dátum iskolakezdésre: mikor lesz az őszi szünet, téli szünet 2021-ben, a 2022-es tavaszi szünet pontos dátuma. Az iskolai koronavírus elleni oltás részletei.
Egészen pontosan 2008 óta nem emelkedett a családi pótlék összege egy forintot sem.
Bárki hozzájárulhat egy nehezebb anyagi helyzetben élő család tanévkezdéséhez.
Már fiatalon egészségügyi problémákat okoz a rosszul kialakított tanulókörnyezet.
Az iskolakezdésre való tekintettel több mint 1 millió család kapja kézhez előbb a családi támogatásokat.
Támogatást kapnak a rászorulók.
A gyerekeken a tanévkezdésre tömeges oltást hirdetett a kormányzat. Mint a Pénzcentrum felméréséből kiderült, több szülő még bizonytalan a kérdésben