Így spórolnak a tanévkezdésen 10 ezreket az élelmes szülők: érdemes kivárni?
Sokan úgy gondolják, tesicuccot, őszi cipőt venni most felesleges.
Sokan úgy gondolják, tesicuccot, őszi cipőt venni most felesleges.
Kijött a tanévkezdésről szóló kormányrendelet, amelyben az Emmi korábbi közlésének megfelelően nem szerepel a távoktatás.
Itt van a tanév rendje.
A vásárlók is a digitális tanrend ellen fogadnak.
A felsőbb osztályosok, illetve a középiskolások felváltva járnak majd iskolába, és tanulnak otthon a virtuális oktatás lehetőségeit kihasználva.
Nincs még egységes frogatókönyv a tanévkezdére: a szakemberek szerint nem kellene teljesen digitális oktatásra átállni, valamilyen hibrid megoldásra van szükség. A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke szerint az alsósokat például addig kellene iskolába járatni, ameddig csak lehet. Emellett szerinte nem lenne szerencsés központi szabályozást hozni, ahol rosszabbodik a vírushelyzet, ott lokálisan kell beavatkozni.
A tervek szerint hagyományos formában indul a 2020/2021-es tanév, ám mindenre fel kell készülni, hiszen könnyen belobbanhat a járvány. Az első hullám alatt szerzett tapasztalatok azonban sokat segíthetnek, nem csak a tanároknak és a diákoknak, de a szülőknek is.
A Gazdaságvédelmi Akcióterv első intézkedései között szerepelt, hogy akik 2020. augusztus 31-ig záróvizsgát tettek vagy tesznek, nyelvvizsga nélkül is megkaphatják diplomájukat.
Szülők, figyelem!
A szülők lelki ellenálló képességétől függ, hogy a gyerekek hogyan élik át a stresszt.
A tankönyvek gyártása a szokott menetrend szerint zajlik, és biztosítható lesz, hogy augusztus végére minden iskolába megérkezzenek
288 köznevelési és 203 szakképzési intézményben indul iskolaőrség.
Nem pusztán az elnevezés lett más.
Bár az enyhítések óta fokozatosan térnek vissza a diákok, a létszám egyelőre meg sem közelíti a március eleji szintet: húszezer tanulót biztosan elveszített a piac.
Tanári fizetés plusz cafetéria...
Ez a régió magasabban reprezentált, mint a többi.
Őket elfelejtették megkérdezni...
Szolgálati lakással csábítják a Balatonhoz közeli településre az új matek tanárt. A Magyar Falu Program keretében felújított épületben már lakik egy pedagógus, egy hivatali dolgozó és most egy matek tanár jelentkezését várják
Tanárok helyett a diákok is megtarthatják az órákat, sokszor jóval hatékonyabban és eredményesebben is – ez az alapelve a Bács Kiskun megyéből indult Diákorep szolgáltatásnak. A HelloVidék az alapítókkal beszélgetett.
Több ezer diák és tanár táborozik jövő héttől.