MNB: jól tűrik a sokkot a hazai bankok, továbbra is nagy a sorbanállás a hitelekért
A bankrendszer sokkellenálló képessége erős, a szektor hitelezési képességére nem azonosítható érdemi kockázat.
A bankrendszer sokkellenálló képessége erős, a szektor hitelezési képességére nem azonosítható érdemi kockázat.
Az igazságügyi miniszter rendelete a közjegyzői díjról szóló 2018-as rendeletet módosítja, amivel rengetegen járnak nagyon jól.
Az új kondíciós listában több módosítás is történt, amely már 2021. december 1-jétől hatályba is lépett.
Kevesen fognak gazdagon ünnepelni, azonban a lakosok zöme nem sajnálja a visszafogottabb karácsonyt.
Megváltoztatta a kamatfolyosót az MNB Monetáris tanácsa. Az alsó határt 45 bázisponttal 1,60 százalékra, a felsőt pedig 105 bázisponttal 4,10 százalékra emelte a testület.
Vannak olyan hitelek, amelyek tényleg csak ártanak a pénzügyeinknek, ám akadnak olyanok is, amelyek segítségünkre lehetnek az életünk során.
Ez itt a Pénzcentrum heti hírlevelének webes kiadása. Mutatjuk, a legfontosabb híreket a 47. hétről.
A szakértők számítása szerint egyes lakáskölcsön törlesztőrészlete decemberben akár 17,24 százalékkal is magasabb lehet, mint novemberben volt.
November 30-ig elérhető a Budapest Bank, az MKB Bank és a Takarékbank mintegy 474 MFB pontján a Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön.
Összeszedtünk mindent, amit a személyi kölcsönökről tudni kell, vagy tudni érdemes.
Az év végén jellemzően felfut a fogyasztási célú kölcsönök iránti érdeklődés, nézzük, hogyan áll jelenleg a piac.
A lakásfelújítási terveink finanszírozására rengeteg megoldást találni Magyarországon. A Pénzcentrum most sorra vette az egyes módszerek előnyeit és hátrányait.
Mi az a reálkamat és miért lényeges, ha emelkedik a nagysága- erre kerestük a választ.
Alig egy hónap telt el a Zöld Otthon Program indulása óta, viszont máris komoly érdeklődést tapasztaltak a hitelintézetek.
Ez itt a Pénzcentrum heti hírlevele, a Turmix. Mutatjuk, a legfontosabb híreket a 46. hétről.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) jövő januártól módosítja az adósságfék szabályokat. A jegybank állásfoglalásában emlékeztet: az adósságfék szabályokat alapvetően minden szerződésmódosítás és új hitelfelvétel esetén alkalmazni kell.
Hamar kiheverte a járvány miatt kialakult válságot a lakossági hitelpiac, egyelőre szinte a legtöbb termék iránt komoly az érdeklődés. De vajon meddig tarthat még ez a trend?
Új podcast sorozatunkban pénzügyekről beszélgetünk szakértőkkel, közérthetően. Első körben a téma: a gazdaság alakulása jövőre.
10 milliárd után érdeklődtek, 9 milliárdra nyújtottak be igényt, 4,3 milliárd forintot fizettek ki nekik.
Jól át kell gondolni, hogy érdemes-e végleg az immár itthon is bankként működő szolgáltatóhoz váltani.