Sok háztulajt lephet meg ez a nem várt számla: erre kell figyelni, mielőtt beköszönt a hideg
Ideje felkészíteni a kertünket is, hiszen ősszel minden ingatlantulajdonosnak gondoskodnia kell kerti csapja és vízmérője hideg elleni védelméről.
Ideje felkészíteni a kertünket is, hiszen ősszel minden ingatlantulajdonosnak gondoskodnia kell kerti csapja és vízmérője hideg elleni védelméről.
A veszélyhelyzet ideje alatt nem jár forró tea a hidegben dolgozóknak, ez áll az új közleményben.
Reggel még többfelé, délelőtt a délkeleti országrészben még esős idő várható, majd ahogy az ország többi részén, arrafelé is záporok, zivatarok alakulhatnak ki.
Magyarok százezrei kezdtek el pánikszerűen hőszigetelni. De vajon tényleg megéri a belső hőszigetelés, vagy többet vesztünk rajta, mint amit nyerünk?
Amikor tartóssá válik a hőség, mindig nagy kihívást jelent a főzés. Nemcsak izzasztó feladat ez a kánikulában, hanem még a lakás hőmérsékletét is emeli.
A téli és a nyárii gázfogyasztás nagy mértékben különbözik, így lehet, hogy valaki nyáron simán belefér a limitbe, télen viszon bőven maga mögött hagyja azt. Velük mi lesz?
Az elmúlt hónapokban több mint 10 centit apadt a Balaton vízállása átlagosan. Ezzel pedig már a magyar tenger esetében is szemmel láthatóvá vált az aszály.
Változott a helyzet, eltűntek a körvonalak.
Hűvös idő várható a hétvégén, néhol havazás is lehet, ismét beköszönt a télies idő.
Bár ezen a héten a legfrissebb időjárási előrejelzések szerint nagyon meleg idő lesz, jövő héten hideg fordulat következik be.
Szerdán egy csapadékzóna vonul át az országon északnyugat felől keleti, délkeleti irányba haladva.
A 2000-es évek elején még nagyjából azonos mértékben és szórásban fordultak elő Magyarországon hideg- és melegrekordok. A legutóbbi évtizedben viszont szembetűnő a hidegrekordok számának jelentős csökkenése
A leghidegebb téli napokon is szívesen közlekednek e-rollerekkel a budapestiek, tovább bővül a kerületek száma is.
Berobbant a téli hideg, így a munkavállalóknak a hidegre is gondolniuk kell, amikor dolgozni kezdenek.
Napos, de hideg idővel kezdődik a jövő hét. Helyenként mínusz 15 Celsius-fok alá csökken a hőmérséklet.
A jövő héten is marad a hideg idő, többfelé napközben is fagypont körül alakul a hőmérséklet, és helyenként, a hóval borított tájakon mínusz 10 Celsius-foknál is hidegebb lesz.
Többek között Szegeden is esik a hó, de az ország keleti, és délkeleti részein több helyen várható a néhol akár 10 cm hótakaró.
Harmadával csökkent a fagyos napok száma a klímaváltozás miatt az elmúlt 120 évben Magyarországon - állapították meg meteorológiai szakértők.
Becsapós volt az időjárás, nagyon tavaszias időnk volt: ma déltájt még gyorsan megdől egyszer a napi melegrekord, majd érkezik a rossz idő.
Komoly büntetést kaphat az, aki nem takarítja le a jeget a szélvédőről, és úgy indul útnak. A fagyás ellen egyébként nem jó ötlet hidegen járatni az autó motorját.