Lerombolták az egykori harisnyagyárat: ilyen gigalakópark épülne a helyén, de van kis bökkenő
Összesen 10 épülettömb, illetve egy 1800 férőhelyes mélygarázs épülne az egykori harisnyagyár helyén.
Összesen 10 épülettömb, illetve egy 1800 férőhelyes mélygarázs épülne az egykori harisnyagyár helyén.
Valószínűleg elsősorban olyan települések vezetnek be korlátozást, ahol egyszerre figyelhető meg a lakosságszám és az ingatlanárak gyors emelkedése.
Azért érdemes ellenőrzőlistát használni a tavaszi nagytakarítás során, hogy ha egyszer nekifogunk, akkor tényleg minden helyen ki legyen takarítva.
Kezdetben olvasósaroknak készült, ám amikor a lánya és párja hazaköltöztek, a Kicsiházat nekiállt bővíteni, így született meg a felsőcsatári Miniház - mesélte Fehér Zoltán.
Járai Máté és felesége, Kíra, Horányban vásárolt háza immár vendégházként üzemel, JáraiLak néven.
Az új építésű lakások száma a fővárosi agglomerációban, a nagyvárosokban és vonzáskörzetükben, a Balaton mellett, valamint az északnyugati határ mentén nőttek jelentősen népességarányosan.
Összegyűjtöttük a legismertebb politikusok vagyonnyilatkozatait, lássuk, ki hogy takarékoskodott!
Friss diplomás, Máltán élő fiatalok miért akarnak egy többszáz éves, düledező vályogházat a magyar vidéken megmenteni? Milyen buktatói vannak a felújításának, hogyan érdemes nekiállni?
Az ingatlanárak drasztikus emelkedése Magyarországon nemcsak a fővárosban, de vidéken is egyre több ember számára teszi nehézzé a saját otthon megteremtését.
2025 első heteiben a főbérlők országszerte úgy gondolták, nem engednek érdemben a kiadó lakások díjából.
A szentesi önkormányzat a Kulturális kategória I. díját kapta az egykori Petőfi Szálló és Tóth József Színház felújítási pályázatáért.
A friss becslés szerint a 100 négyzetméter alapterületű családi ház tetőfelújításának a költsége 4-6,5 millió forint között mozog.
A 2024-ben értékesített, legcsekélyebb méretű ingatlan egy 7 négyzetméteres, XX. kerületi lakás volt, amely 10,8 millió forintért talált gazdára.
A legtöbbször kigyulladt tuják, kukák miatt és tűzijáték égő maradványaihoz riasztották a tűzoltókat szilveszterkor.
A legkeresettebb vármegye a budapesti agglomerációt is magában foglaló Pest volt, a vidéki adásvételek csaknem negyede itt köttetett.
A karácsony ugyan eltelt, azonban az adventi koszorúk, karácsonyfák, díszkivilágítások még napokig, helyenként hetekig ékesítik az otthonainkat.
A harmincas korosztály 64 százalékának van saját lakása, míg az ötvenesek esetében majdnem 80 százalékos az arány.
December 25-én 106 esetben műszaki mentést igénylő balesetekhez és 48 tűzesethez riasztották a tűzoltókat. 27 lakóépületben keletkezett tűz, az egyik áldozatot is követelt.
Sok lakást 10 évnél régebben megkötött biztosítás véd, vagyis az ilyen ingatlanok biztosítása nem a megfelelő értékre szól.
Orbán Viktor közvetlen szomszédságában, a XII. kerületi Cinege utcában kínálnak eladásra egy 140 négyzetméteres ikerházat