Súlyos buktatókba futnak bele a gyanútlan bérlők: a legtöbben ezeken vesztenek nagyot
Szakértők összegyűjtötték, mire kell mindenképpen odafigyelni ahhoz, hogy bérlőként elkerüld az esetleges csapdákat.
Szakértők összegyűjtötték, mire kell mindenképpen odafigyelni ahhoz, hogy bérlőként elkerüld az esetleges csapdákat.
Egy válásnál sokszor az dönt, hogyan papírozták le a dolgokat a házasság alatt. Ez nem mindig sikerül hibátlanul.
A közhiedelemmel ellentétben nemcsak az elkészült, még az idén használatbavételi engedélyt szerzett lakásokra igényelhető a CSOK.
A kedvezőbb árak, a közbiztonság és a magyar vendégszeretet miatt dönthetnek úgy a külföldiek, hogy hazánkban töltik el hátralévő életüket.
Továbbra is panelt lehet a leggyorsabban eladni, hiszen a városlakók számára ez a leginkább megfizethető lakhatási megoldás.
A jobban fejlődők olykor még előzgetik egymást az árversenyben, de vannak területek, amelyek végképp leszakadni látszanak.
Szinte be sem fejezték a pénteki viharkárok felszámolását a tűzoltók, a szombati viharok miatt ismét egymás után érkeztek a bejelentések a katasztrófavédelemhez.
2023. júliusában, országosan 6107 lakóingatlan cserélt tulajdonost, valamint 53 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.
Épületeink a legnagyobb energiafogyasztók, a teljes hazai energiafogyasztás 32 százalékát lakóépületeink működtetése adja, jelentős részét az energiapazarló családi házak.
Az elmúlt hetek nyárias, meleg időjárásának köszönhetően csökkent a csípőszúnyog-tenyészőhelyek nagysága, és kevesebb vérszívó fejlődött ki.
A vevő tisztában volt vele, hogy az idős és magatehetetlen színészt három évvel korábban ott verte agyon saját fia.
A projekt leforgása alatt összesen több, mint 16 millió forintot „kovácsolt” Soma a kezdeti százasból és végül egy 100 négyzetméteres családi házat sikerült vennie a pénzből.
Országszerte 42 épületben keletkeztek károk a vihar miatt, amelyeket jellemzően az erős szél okozott.
Az erzsébetvárosi összeg dupláját költik ingatlanra átlagosan az V. kerületi vásárlók.
Az utóbbi egy évben, hogy az árak elkezdtek stagnálni, és tapasztalható már valamilyen mértékű visszaesés is.
Akár 4-5 hetet is várhatunk most, ha nyílászárócserére szánnánk rá magunkat. Azonban érdemes még most lépni, mert a tél közeledtével ez az idő egyre nőni fog.
Az előző negyedévhez képest az I. és V. kerületben 20 százalékkal, a XI. kerületben 10 százalékkal mérséklődött az értékesített lakások átlagos négyzetméterára.
Szóba került az eladás, de végül családban marad az ingatlan.
A jelek szerint megválik ráckevei otthonától Reviczky Gábor, annak ellenére is, hogy a színész világ életében hatalmas szeretettel beszélt otthonáról.
Akárhol is legyen, az örökölt ingatlan eladása nem egyszerű folyamat, számtalan jogi, adó- és ingatlanügyi kérdést kell tisztázni a sikeres adásvétel érdekében.