Súlyos politikai földrengés Amerikában: sorra fordulnak szembe Trumppal a saját emberei a háború miatt
A szavazásnak inkább szimbolikus jelentősége volt, hiszen a Trump-kormányzat a korábbi hasonló döntések hatására sem változtatott az irányvonalán.
A szavazásnak inkább szimbolikus jelentősége volt, hiszen a Trump-kormányzat a korábbi hasonló döntések hatására sem változtatott az irányvonalán.
Franciaország is célpontjává válhat egy robbanóanyaggal felszerelt drónnal végrehajtott támadásnak Emmanuel Macron szerint.
A dán hírszerzés szerint Oroszország a következő hónapokban korlátozott katonai vagy fokozott hibrid támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen.
A politikus őszintén beszélt arról is, hogy a folyamatos döntési kényszer miatt valószínűleg élete végéig magán viseli majd az elmúlt időszak nyomait.
Az iráni elnök szerint Teherán nem akar háborút, ugyanakkor nem hajlandó megadni magát az amerikai és izraeli támadásoknak.
Hónapok óta először indult érdemi diplomáciai egyeztetés az Egyesült Államok és Irán között, ami új reményt adhat a közel-keleti háború lezárására.
Bár az ír szövetség a gázai háború miatt korábban szorgalmazta az izraeliek eltiltását, a lehetséges szankcióktól tartva végül mégis vállalta a játékot.
Litvánia kimenekítési terveket dolgozott ki egy esetleges orosz támadás esetére, a balti állam miniszterelnöke azonban leszögezte, hogy nem adják meg magukat.
A szaúdi szállítások újraindulása hozott némi átmeneti enyhülést, a közel-keleti feszültségek és a megrongálódott infrastruktúra így is tartós kockázatot jelentenek.
Irán hadserege közben arra figyelmeztetett, hogy hírszerzési információik szerint az Egyesült Államok és szövetségesei újabb nagyszabású csapásra készülnek.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök megerősítette, hogy Kijev drónokkal és rakétákkal csapást mért egy kulcsfontosságú orosz olajlétesítményre.
A "háborúellenes" jelölteket nagyrészt kiszűrték az indulók közül.
A konfliktus komoly fenyegetést jelent a globális olajellátásra.
Az elesetteken kívül az elmúlt szűk hét hónapban több mint 820 amerikai katona sebesült meg, akik közül sokan az iráni válaszcsapások következtében szenvedtek traumás agysérülést.
A törvényt a nemrégiben elhunyt Lindsey Graham republikánus szenátor kezdeményezte, és hivatalosan az ő nevét is viseli.
Oroszországban megkezdődtek a parlamenti választások, ami az első ilyen jellegű voksolás az Ukrajna elleni teljes körű invázió kezdete óta.
Ukrán és nyugati védelmi tisztviselők szerint a harctéri események olyan gyorsan pörögnek, hogy a NATO egyes fegyverei és taktikái könnyen elavulttá válhatnak.
Donald Tusk szerint drónok vagy rakéták csapódhatnak be NATO-területre, Moszkva pedig balesetnek állíthatja be a történteket.
A konfliktus nemcsak az amerikai adófizetőket terheli havonta milliárdos tételekkel, hanem a fegyverkészletek kritikus mértékű kimerüléséhez is vezetett.
A futam előrébb hozásának hátterében az azerbajdzsáni nemzeti emléknap áll, amely minden évben szeptember 27-re esik.