Rengeteg gyerek várta ezt: hamarosan már ezt is ihatják, vajon mennyire szeretik meg?
Új, elsősorban gyerekeknek szóló termékcsalád jelenik meg a boltok polcain november közepétől.
Új, elsősorban gyerekeknek szóló termékcsalád jelenik meg a boltok polcain november közepétől.
2024. január 20-án, szombaton délelőtt 10-kor kezdősik a felvételi vizsga azokna az általános iskolásoknak, számára, akik középiskolába szeretnék folytatni tanulmányaikat.
A legutóbbi népszámlálás alapján kiderült, hogy a hívők száma drasztikusan csökkent, de a házasok és a gyermek születéseké pedig nőtt. Felmerül azonban a kérdés, hogy Magyarország mégis demográfiai válságban van-e?
A szülők többsége úgy véli, fontos, hogy gyerekeik minél korábban elkezdjék elsajátítani a pénzügyi tudatosság alapjait és félretegyenek a saját céljaikra.
A legifjabb könyvkritikusok a legőszintébbek is egyben, de ha jó történetről van szó, akkor a leglelkesebb rajongók is. De mitől jó egy mese vagy ifjúsági regény?
A csalók több, különböző forrásból származó valós, illetve hamis személyes adatot használnak fel, majd egy új személyazonosságot hoznak létre.
Felmérések szerint gyermekek fele annyi időt töltenek a természetben, mint annak ideján a szüleik. Ez sok szempontból is óriási probléma,
Ma a gyerekek egy hipergyors világba születnek bele, és az előző generációkkal ellentétben nem tanulnak meg várakozni.
Vajon miért van ennyi elhízott gyerek Magyarországon? Erre keresi a választ egy friss kutatás.
Tényleg az a megoldás, hogy ha tiltjuk a gyerekeinket a közösségi oldalaktól és az internettől? Tényleg kártékonyak ezek az oldalak? Ennek járt utána most a Pénzcentrum.
Közel 7000 gyerek él ma gyermekotthonban, drasztikusan magas a hiányzó nevelőszülők száma. Ezen a helyzeten szeretne változtatni az SOS Gyermekfalvak kampányával.
Minden ötödik válaszoló úgy próbálja meg biztonságossá tenni a szülők nélküli otthontartózkodást, hogy átbeszéli a gyerekkel a háztartási, műszaki dolgok használatát.
Megoldást jelenthetnének a fizetős, alapítványi iskolák, ha a családok megtehetik hogy kifizessék a tandíjat.
Közel 4000 gyereket utasítottak el az állami férőhelyek hiánya miatt bölcsődéből, de egy részük vette csak igénybe a bölcsődei támogatást. Sok családnak nagy segítséget jelentett.
Hogy pakoljunk uzsonnát vagy tízórait, ha válogatós a gyerek? Most erről gyűjtöttek össze tippeket, amelyek akár neked is segíthetnek ebben a helyzetben.
A Pénzcentrum annak próbált utánajárni, hogy hogyan érdemes a gyerekeinknek kommunikálni a hétköznapi problémákat.
Valóban károsabb az energiaital a kávénál? Milyen életkor alatt nem ihatnának egyáltalán a fiatalok koffeint? Többek között ezeket a kérdéseket járja körbe a CashTag legújabb része.
Egy patkány egy egycentis sebet ejtett a kislány lábán, akinek így veszettség elleni oltássorozatra volt szüksége.
A kiértékelés mostani, befejező részében azt vizsgáltuk meg, milyen általános mentális állapotban vannak az iskolások itthon.
Összességében elmondható, hogy ahogy nő a gyerekünk, úgy szűkül azok köre, akiknek ingyen jár az iskolai menza.