Ők a brutál vízdíjemelés első áldozatai: súlyos a helyzet, ez fájni fog a családoknak
A Balaton után a fürdővárosok a legnépszerűbb úti célok a magyarok körében, ám a pihenni vágyóknak újabb áremeléssel kell számolniuk.
A Balaton után a fürdővárosok a legnépszerűbb úti célok a magyarok körében, ám a pihenni vágyóknak újabb áremeléssel kell számolniuk.
Egyedi összetételük és számtalan jótékony hatásuk miatt a magyarországi termálvizek az egészség kulcsává váltak.
November 17-én ugyanis 150 forintos belépőjeggyel mártózhatunk a legszebb fürdőkben.
Futóverseny miatt lezárásokra kell készülni vasárnap a Clark Ádám tér és az Attila út környékén.
Az üdülőterületek népszerűségrobbanásának tükrében megvizsgáltuk, hogy a magyar "fürdővárosok" is sok új betelepülőt vonzottak az elmúlt években, vagy éppenhogy fokozatosan kiürülnek.
Áremeléssel nyitották az évet, de újabbra már nem készülnek a budapesti fürdők.
Most akár több mint 40 százalékkal olcsóbban fürdőzhetünk ezeken a helyeken.
Több mint 100 magyarországi fürdő aktuális, főszezonban érvényes jegyárait gyűjtöttük össze egy térképre.
Egy felnőtt napijegy pár ezer forinttól akár több mint 10 ezer forintig is terjedhet.
Nem a Balaton a külföldiek legnépszerűbb úticélja a főváros után - derült ki a KSH adataiból. A nem magyar utazók inkább a fürdővárosainkat választják.
Zsigmondy kártya 2023: mennyi a Zsigmondy kártya ára 2023 évében, hogyan zajlik a Zsigmondy kártya igénylés 2023 során, hol vásárolhatunk vele kedvezményes jegyet?
Nyár elején megnyitják a világ első hét tengeri csillagos vízi élményparkját, a győri RQ Vízi Élménypark és Gyógyfürdőt.
A 22 éves srác utazással és fürdőbelépővel együtt is kevesebbet fizetett, mint hazájában egy sima strandbelépőért.
Magyarország igazi gyógyvíznagyhatalom, de a területi megoszlást tekintve ez a gazdagság kissé egyenlőtlen. Csokorba szedtük a legnépszerűbb termál- és gyógyvizes fürdőhelyeket.
Végleg bezárják a Paksi Gyógyfürdőt, a városnak ugyanis nincs pénze a működtetésére
15 éve nem látott mértékben emeltek áraikon a szolgáltatók Magyarországon. 2023 igazi luxusa: mozi után a gyógyfürdő büféjében ebédelni, miközben otthon megy a felújítás.
Van két fővárosi fürdő, ahol (legalábbis összehasonlítva a többivel) lényegesen olcsóbban vásárolhatnak belépőt a nyugdíjasok: 2100 forintért.
Június 17-én adják át a 2023-as év legnagyobb fürdős újdonságát: megnyitják a győri RQ Vízi Élménypark és Gyógyfürdőt, ahol összesen 21 medence kap helyet,
A tavalyihoz képest ugyan megemelték a jegyárakat, de túl sokat így sem kell ráfizetnünk, ha pihenni szeretnénk.
A Tokaj-Nyíregyháza turisztikai térség megkapó természeti szépségét ezeréves történelmi múlt, kulturális emlékek és szakrális zarándokhelyek teszik teljessé. Nem véletlenül az ország egyik leglátogatottabb régiója lett 2022-ben.