60 ezer forinttal kaphatnak többet tavasztól a dolgozók: a szakszervezet felvette a kesztyűt
Új keretek közt tárgyalnak az Audinál.
Új keretek közt tárgyalnak az Audinál.
Bár a kelet-magyarországi viharsarkot elmaradott térségként szokás emlegetni, egy orosházi üvegipari cégnek sikerült felkapaszkodnia a magyarországi piacvezető vállalatok közé. A HelloVidék a cég kereskedelmi vezetőjét, Botyánszki Beátát kérdezte az OROSházaGLAS Kft. tevékenységéről.
Több kollégától is megváltak a kecskeméti Mercedes-gyár egyik részlegén a karácsonyi leállás után. A dolgozók szerint olyanokat rúgtak ki, akiknek határozott idejű szerződésük volt. A vállalat közölte, nincs szó tömeges leépítésről.
Első körben ezer embert terveznek foglalkoztatni a debreceni BMW-gyárban. A BMW Group Magyarország vállalati kommunikációs vezetője elmondta, első sorban a régióból vennének fel embereket. Arról egyelőre nem közölt semmit, hogy mikor indulhat el a termelés az új autógyárban.
Bővülő ipari park, jelentős befektetések Miskolcon
A francia Suez 9,6 milliárd forintból bővíti oroszlányi telephelyét, 85 új munkahelyet teremtve a víztisztító membránokat előállító gyárban.
A kormány készpénzzel is támogatja.
A végkielégítés mértéke a dolgozók javára jelentősen eltér a Munka Törvénykönyvében meghatározottól.
Csökken a kereslet a termék iránt.
Két hatalmas, saját forrásból indított beruházáson is dolgozik a BorsodChem, és 2020-ban egy új termékkel állna elő, egy évre rá pedig kiváltaná az egyik kínai alapanyagimportot.
Mi lesz a vége ennek?
A győri Audi-gyárban 1200 fős létszámcsökkentés van folyamatban. A vállalat határozott idejű szerződéseket nem hosszabbítja meg.
1200 munkavállalótól is megválhat a győri Audi, állítólag ezt már be is jelentették a dolgozóknak. Az elmondások szerint a létszámcsökkentés folyamatos, először a határozott munkaidejű szerződéssel rendelkezők szerződését nem hosszabbítják meg, valamint a nyugdíj előtt állókat próbálják meg nyugdíjaztatni.
A kimutatott vegyület a PVC gyártásához is használt vinil-klorid, ami a WHO- és az EU-besorolások szerint 1-es kategóriájú rákkeltő anyag.
Bővítette gyártókapacitását a mátészalkai cég. A Pöttyös Túró Rudiból naponta egymillió darab készül, ezen kívül 26 millió doboz krémtúrót és 5 millió doboz vajkrémet gyártnak évente Mátészalkán
A Magyarországon jelen lévő négy nagy autógyárban jelenleg nem küzdenek munkaerőhiánnyal - számol be a Világgazdaság, sőt ahogy arról a Pénzcentrum is beszámolt, hagyják elszivárogni a munkaerőt az autóipari beszállítók, válaszul az ágazat lejtmenetére.
Jövőre indul a nagyüzem.
Főleg a régióból keresnek kollégákat, a magyar nyelv magas fokú tudása előnyös, de nem az országhatár számít a kiválasztási szempontoknál - tudta meg a Világgazdaság a vállalattól.
Leépít és gyárakat zár be a Continental járműalkatrész-beszállító és technológiai német konszern a globális autógyártás lassulása miatt.
Az egyetlen magyarországi cukorgyár szeptember 25-től, várhatóan 100 napon át, átlagosan napi 7200 tonna cukorrépa feldolgozását tervezi.