Súlyos brüsszeli dokumentum szivárgott ki: Donald Trumpot másolják ebben a dologban az EU vezetői?
A tervezet szerint jelentősen enyhülnének a környezetvédelmi és emberi jogi visszaélések nyomon követésére vonatkozó követelmények is.
A tervezet szerint jelentősen enyhülnének a környezetvédelmi és emberi jogi visszaélések nyomon követésére vonatkozó követelmények is.
A Revolut több európai országban megszünteti a hétvégi devizaváltási felárat egyes fizetős csomagjaiban.
Az olcsó repülőjegyek, a közösségi média és az influenszerek által népszerűsített úti célok egyre nagyobb turistatömegeket vonzanak világszerte.
A legproblémásabb év az EU számára 2018 és 2022 volt.
A csúcstalálkozó apropóját az adja, hogy Donald Trump amerikai elnök nemrég telefonbeszélgetést folytatott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel a béketárgyalásokról.
Tavasszal a háztartási napelemes rendszerek önmagukban elérhetik ugyanezt a mérföldkövet.
Az európai szintű közlekedésbiztonsági ellenőrzés elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok, valamint vezetőik ellenőrzésére terjed ki.
Az Európai Unió jelentős átalakulás előtt áll, mivel több tagjelölt ország felvételét fontolgatja.
A Tupperware teljesen kivonul Európából, így Magyarországról is, a globális csőd következményeként leállítva a gyártást és az értékesítést.
Ha szenvedélyed az utazás és úgy érzed, ehhez méltó a földrajzi tudásod, töltsd ki a legújabb kvízünket! Tudod, melyik európai országnak mi a fővárosa, hol találjuk őket?
A mesterséges intelligencia munkahelyekre gyakorolt hatása miatt egyre sürgetőbbé válik az UBI-rendszerek bevezetése.
Az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij figyelmeztetést adott ki az Egyesült Államok esetleges támogatásmegvonásával kapcsolatban.
2500 termékben is előfordulhat a vitatott adalékanyag Európa-szerte, a magyar boltok polcain is találunk belőlük.
A Magyarországra vonatkozó geopolitikai következmények és a térség biztonsági helyzete szintén alapvetően változhat bármelyik fél győzelmet esetén.
A 25 százalékos vámok bevezetése után akár 25 százalékkal is megemelkedhet az amerikai aranyár.
Koszovóban vasárnap reggel 7 órakor nyitottak meg a szavazóhelyiségek. A közel kétmillió választópolgár este 7 óráig adhatja le voksát.
A demográfiai válság nem csak Szerbiát érinti: Európa-szerte több a halálozás, mint a születés.
A lépés célja az uniós piacot elárasztó "veszélyes termékek" elleni fellépés.
Az európai részvénypiacok kedden lefelé vették az irányt, elsősorban az autipari és távközlési szektorokban.
Az Európai Bizottság közleményben fejezte ki sajnálatát Trump döntése miatt, és figyelmeztetett, hogy a vámok szükségtelen gazdasági zavarokat okoznak.