Elképesztő számok jöttek a hazai feketemunkáról: erre kevesen számítottak a kamubejelentések kapcsán
Csökkent a be nem jelentett foglalkoztatás Magyarországon, egyre kevesebben dolgoznak feketén. Ezt már az idei nyár ellenőrzései is megmutatták.
Csökkent a be nem jelentett foglalkoztatás Magyarországon, egyre kevesebben dolgoznak feketén. Ezt már az idei nyár ellenőrzései is megmutatták.
A hatóságok a szüret idején a szőlőültetvények mellett a szőlőt feldolgozó borászati üzemeket is külön ellenőrzik.
Jelezték ugyan a kormányhivatalnak, hogy bajok vannak, de meg sem hallgatták őket. Most ők maguk ellenőriznek.
Az ellenőrzésnek az elmúlt évek pozitív tapasztalatai alapján komoly piactisztító hatása van a borágazatban.
A Pratt&Whitney gyorsított eljárásban ellenőrzi a GTF hajtóműveket, ami több WizzAir gépet is érint. Emiatt pedig a cég kénytelen volt változásokat intézni a menetrendjében.
Már nemcsak a strandokra, vendéglátó egységekre, hanem a papír-, írószerboltokra is figyelmet fordítanak.
Augusztus 7. és 13. között célzottan a megengedett sebességet túllépő járművezetőket szűrik ki.
A vizsgálatok fókuszába ‒ az éttermek ellenőrzésére jellemzően ‒ a higiéniás állapotok, az alapanyagok nyomonkövethetősége, valamint azok kezelésének ellenőrzése került.
Fejér vármegye rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el 2023. július 28-án 00 órától augusztus 7-én 24 óráig.
Növelné a tranzitforgalmat a kormány. A tervek szerint minőségi szolgáltatásokat vezetnének be, mint az őrzött parkolók és szálláshelyek, illetve hatékonyabb útdíjellenőrzés lenne.
Pozitív eredményekkel zárultak az idei évben kibővített nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés során elvégzett strandbüfé-ellenőrzések.
Kettősség jellemzi a június 4. hetében ellenőrzött térségben feltárt körülményeket.
A NAV munkatársai elsősorban a kockázatos vállalkozásokat kísérik figyelemmel, így a vendéglátóegységeket, ajándékboltokat, piacokon, strandokon értékesítőket.
A közbeszerzések szabályozása az uniós irányelvi követelményekkel összhangban van, de a jogalkalmazási gyakorlatban keletkező anomáliák kezelése indokolt lenne.
Autóklímával foglalkozó szakembereket kérdeztünk, mi a helyzet 2023-ban, mennyien keresik fel a szervizeket, milyen árakon dolgoznak, és egyáltalán mi az, amit nyaralás előtt feltétlenül vizsgáltassunk meg az autónkon.
Megjelent a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2022-es évkönyve, mely összefoglalja az előző év ellenőrzési fókuszterületeit és tapasztalatait.
Az ételeket és italokat, az élelmiszerek eredetét, a higiéniai előírások teljesítését nézik, a helyszíni akciók mellett laborvizsgálatok is lesznek.
A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el a vármegye teljes területére.
A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el a vármegye teljes területére.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai mintegy 20 ezer koszos, penészes, jelöletlen tojást találtak egy magyar rendszámú teherautó rakterében, a 47-es főúton - közölte a hatóság az MTI-vel kedden.