Brit kutatók megfejtették, miért volt olyan pusztító az idén márciusban Kent megyében kitört, B típusú agyhártyagyulladásos járvány.
Elképesztő: betegen ellenőrzött gyermekkórházakat a járványügyes, elrendelték a készültséget
Hiába köhögött és volt beteg, maszk nélkül tartotta meg az ellenőrzést egy járványügyi alkalmazott két olyan egészségügyi intézményben, ahol gyerekek voltak.
Csak két nappal az ellenőrzés után derült ki, hogy betegen tartotta meg ellenőrző körútját egy járványügyi alkalmazott két budapesti gyermekkórházban is - erről a Népszava számolt be. A dolgozó maszk nélkül, szamárköhögéses betegségével küzdve volt a Tűzoltó utcai gyermekklinikán és az országos kardiológiai intézet gyermekintenzív osztályán is.
A fővárosi alkalmazott csak két nappal később közölte, hogy szamárköhögéssel kezelik, mire mindkét érintett intézményben elrendelték a riadót: elkülönítették a gyerekeket, akik esetleg megfertőződhettek. A dolgozó a beszámolója szerint a Tűzoltó utcai klinikán nem találkozott betegekkel, a gyermekintenzív osztályon azonban nem tudni, hogy hányak kaphatták el tőle a betegségét - köztük olyan csecsemők is lehetnek, akik szívműtétre várnak.
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






