Aki tudja, ide menekíti a pénzét a tomboló infláció elől: tudnak valamit?
Megtakarítási szokásaik átalakításával reagáltak a magyar háztartások a háborús bizonytalanságra és a megugró inflációra az első negyedévben.
Megtakarítási szokásaik átalakításával reagáltak a magyar háztartások a háborús bizonytalanságra és a megugró inflációra az első negyedévben.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 35 millió forint felügyeleti és 26 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki az Allianz Biztosítóra
A pusztítás mértékéről sokat elmond, hogy volt biztosító, ahol a bejelentett káresetek száma már május végén elérte a tavalyi, egész éves összeg 90 százalékát.
Igen erősen indult idén a viharszezon és a legrosszabb valószínűleg még hátra van.
A kilenc hazai biztosító által kínált fogyasztóbarát termékek immár bő ötszáz milliárd forintnyi lakásvagyont védenek.
Bármennyire felkészülünk is, előre tervezünk, mindent időben lefoglalunk, adódhatnak olyan nem várt helyzetek, amelyek beárnyékolhatják a felhőtlennek remélt kikapcsolódást.
Tavaly több mint 6100 tűzeset ügyében fordultak az ügyfelek a biztosítókhoz, amelyek ezekre összesen a hat és fél milliárd forintot meghaladó összeget fizettek ki.
A hételeji viharok jelentő, közel 432 millió forintnyi kárt okoztak országszerte. A leginkább Somogy, Bács-Kiskun és Baranya megyét sújtotta a vihar.
A Magyarországon működő összesen 13 lakásbiztosító és 1 fióktelep közül immár 8 intézmény szerezte meg MFO-minősítését.
Még az idei nyaralási szezont is a koronavírus alatt a magyarok lelkébe költözött bizonytalanság dominálhatja, az külföldi utazások ezért továbbra is elmaradhatnak a pandémia előtti számoktól.
Milyen esetekben fizethet helyettünk a biztosító, és hogyan csökkenthetjük a biztosítás díját?
Hazánkban egyre fontosabbá válik az öngondoskodás kérdése, ezért már fiatal korban el kell kezdeni a nyugdíj célú megtakarítást. Kíváncsiak voltunk rá, hogy a magyar vidék hogyan áll hozzá ehhez a kérdéshez.
Magyarországon minden negyedik cég működését veszélyeztethetik az ilyen csalók.
Mennyiben minősülhet az öröklés és végintézkedés alternatívájának az életbiztosítási szerződés?
Az építőipari kapacitáshiány miatt az építtetők egyre gyakrabban választják a házépítésnek ezt a módját.
Az életbiztosítási szerződéseknél sok szempontot vesznek figyelembe, és az egészségre káros tényezők, mint a túlsúly vagy a dohányzás, megemelhetik a biztosítás díját.
Az elégedett fogyasztónak most már alapelvárása a profi bánásmód az elektronikus, a telefonos és a személyes találkozási pontokon is.
Idén a csapadékszegény időjárásnak köszönhetően a ”kátyúszezon” az átlagosnál enyhébbnek ígérkezik.
Az idei nyaralási szezont az elmúlt két évben szinte megszokott koronavírus után a forrongó világ által generált bizonytalanság jellemezheti majd.
Az új konstrukció forgalmazása 60 napon belül bármikor indulhat.