Sorra nyílnak az egészségfejlesztési irodák Magyarországon
Sorra nyílnak az országban az egészségfejlesztési irodák, ám kevesen értik, mi célt is szolgálnak.
Sorra nyílnak az országban az egészségfejlesztési irodák, ám kevesen értik, mi célt is szolgálnak.
A családnak komoly szerepe van az egészség megőrzésében, épp ezért a családközpontú intézkedéseknek a politikai döntéshozók számára is fontosnak, hasznosnak kell lenniük.
Az évi 21-23 milliárd forintos fogászati kasszát szakértők szerint legalább a kétszeresére kellene emelni ahhoz, hogy a mintegy három és félezer fogászati alap- és szakrendelőben mindenre jusson.
Idén a megszokottnál később, november 1. helyett 3-án hirdetnek kötelező díjat a biztosítók. A kgfb forduló nagy nyertesi lehetnek egyebek között azok, akik kárt okoztak, akiknek gyerekük született, költöztek vagy házasodtak, sőt még az új közalkalmazottak is. Drágább kötelezőre számítsanak viszont azok, akik tavaly túl olcsót kötöttek. Fedezetlenség címén idén rekordmennyiségű díjat mondtak fel a biztosítók, s a baleseti adó miatt is autósok tömegei kerültek feketelistára.
Enyhe, néhány százalékos átlagdíj-növekedést várnak.
Az ellopott ékszertől a beázott pincéig: olvasóink kérdeztek a lakásbiztosításról.
Milyen egy jó lakásbiztosítás és mit tegyünk, ha már ért valamilyen kár bennünket?
Ne saját zsebből kelljen fizetni az esetleges károk költségeit.
Megtévesztésre alkalmas kereskedelmi gyakorlatot tanúsított, és nem az engedélyezett alkalmazási előírás alapján mutatta be a Normaflore kemény kapszulát a Sanofi, ezért 2,5 millió forintra bírságolta a vállalkozást a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A Sanofi már módosította promóciós anyagait.
Nem csak fapados biztosítással vadászunk az alacsonyabb árakra.
A rák 126 milliárd euróba (37,3 ezer milliárd forintba) került 2009-ben az Európai Unió országainak - derült ki az Oxfordi Egyetem tanulmányából.
A helyzet korántsem nevezhető megnyugtatónak.
Betörés, gázrobbanás, viharkár, árvíz, lakástűz. A televíziós híradások tele vannak a különféle katasztrófahelyzetekről szóló tudósításokkal. A képsorokat látva egyértelműen látszik, hogy egy-egy baleset vagy természeti csapás óriási károkat okoz az ingatlan tulajdonosának. A néző ilyenkor felsóhajt, hogy szerencsére nem vele történt mindez. De vajon tovább is jut a megkönnyebbülésnél?
Bár még mindig több újszülött jön világra természetes szülés útján, világszerte egyre nő a császármetszések száma. Hazánkban ennek a műtéti eljárásnak az aránya átlagosan 35 százalék körül mozog, de vannak olyan kórházak, ahol az 50 százalékot is meghaladja - írja a Magyar Nemzet.
Miközben biztosításra 700 és 800 milliárd forint közötti összeget költ évente a magyar lakosság, szerencsejátékra több mint 200 milliárd forintot.
Ismét megdőlt az országos és a fővárosi napi hidegrekord is. Az országos rekord több mint 4 Celsius-fokkal dőlt meg, a Nógrád megyei Zabaron mínusz 9,3 fokot mértek péntekre virradóra - tájékoztatta az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusa péntek reggel az MTI-t.
Az erre vonatkozó szabályokat egy idén elfogadott kormányrendelet rögzíti.
Kelet-Európából naponta utaznak a nyugati nagyvárosokba zsebtolvajok és bankkártyás csalók.
Több helyen eltűnik a kártyához járó ingyenes biztosítás is.
Súlyosan torzak a kórházak műtéti várólistái - írta hétfői számában a Népszabadság az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) belső vizsgálatára hivatkozva. A lap szerint az egészségbiztosító megkezdi a hibás információkat szolgáltató egészségügyi intézmények bírságolását.