Eldőlt a legendás magyar csokigyár sorsa: ez vár most a dolgozókra
A friss tranzakció lehetővé teszi, hogy az üzemben a jövőben is folytatódhasson az édességgyártási tevékenység.
A friss tranzakció lehetővé teszi, hogy az üzemben a jövőben is folytatódhasson az édességgyártási tevékenység.
Amikor az egyik dolgozótól megkérdezte, hogy változtak-e a mérethatárok, azt a választ kapta, hogy a szabályok változatlanok, de a betartatásuk szigorúbbá vált.
A korábbi Chelsea-játékos, Oscar elárulta, hogy kínai pályafutása alatt egyszer sem nyúlt a fizetéséhez.
Szongoth Domán már elutazott Buffaloba az alapozó táborba, a magyar hokis társadalom egyként szorít a sikeréért. De mekkorát kaszálhat, ha tényleg az NHL-ben számítanak rá?
A PL-vezérigazgató Richard Masters a tavalyi évben többet keresett két és fél millió fontnál is.
A MÁV–Volán csoport 750 ezer forintos belépési bónusszal próbál új buszvezetőket toborozni.
A meglévő juttatási elemek mellett a vállalat a következő két évben további kettő, egyszeri kifizetést biztosít munkavállalói számára.
A Központi Statisztikai Hivatal friss adatai szerint az elmúlt négy évben 12 százalékkal zsugorodott a magyar ipar teljesítménye.
A francia munkaügyi bíróság 60 millió eurós kifizetésre kötelezte a Paris Saint-Germaint Kylian Mbappé javára elmaradt fizetés és bónuszok miatt.
A vezetőedző azonnal elhagyta az Ole Miss csapatát, hogy a LSU vezetőedzője legyen, mindezt az év végi rájátszás előtt
Az energiaszektorban dolgozók májusban kiugróan magas, közel nettó 950 ezer forintos átlagkeresetet értek el, a jelenség mögött a bónuszkifizetés áll.
A vállalkozásoknál foglalkoztatott munkavállalók 55 százaléka elégedetlen a jelenlegi fizetésének mértékével, ez az arány 6 százalékponttal magasabb az egy évvel korábban mért szintnél.
A Wall Streeten ismét nőhetnek a bónuszok, miután az ügyletek száma és a piaci volatilitás új lendületet adott a kereskedőknek és befektetési bankároknak.
Daniel Jones, az NFL-es Indianapolis Colts irányítója jelentős pénzügyi ösztönzőt kap minden győzelem után, amelyben részt vesz.
A javadalmazási csomag mérete jól mutatja az igazgatóság bizalmát Musk képességeiben.
Rekordközeli, közel 100 milliárd forintos értékben vásároltak a magyarok lakossági állampapírt a múlt héten.
Csökken a Bónusz Magyar Állampapírok kamata, de továbbra is 7% feletti hozamot kínálnak a befektetőknek.
Eltökélt szándékuk megszüntetni a túlméretes poggyászok problémáját, amelyek késleltetik a beszállást, és tisztességtelen a többi utassal szemben.
Az év eleji magas inflációs adatok miatt átrajzolódhat az állampapír-befektetések hozamversenye.
A 2025 első negyedévében végzett felmérése szerint a magyarországi vállalatok többsége idén is tervez béremelést, azonban az előző évekhez képest visszafogottabb mértékben.