Kerekedik a probléma a béremelésekből: ez a szektor roppanhat meg 2022-ben
A legalább középfokú képzettséghez kötött munkakörben dolgozóknak 2022-ben már több mint kétszer annyit kell fizetni, mint 2015-ben.
A legalább középfokú képzettséghez kötött munkakörben dolgozóknak 2022-ben már több mint kétszer annyit kell fizetni, mint 2015-ben.
Nem csak az infláció ellen kellett volna erősebben fellépni, de a béreket is tovább emelné az iparkamara elnöke.
A 2021-es évben megvalósult a Szegedi Tudományegyetem fenntartóváltása. Az egyetemi tanárok alapbére jövőre átlagosan 40, az egyetemi docenseké 33, az adjunktusoké 60, a tanársegédeké 78%-kal nő.
A béremelési sorozatnak a betegek a vesztesei, nőttek a várólisták már a magánegészségügyben is sorbanállás jellemző.
10 százalékos béremelés lesz a rendvédelmi szerveknél – közölte a Facebook-oldalán Orbán Viktor.
A pedagógusok sztrájkbizottsága visszautasítja, hogy tárgyalás közben Orbán Viktor rendeletben hirdette ki „bérfagyasztó” ajánlatát
A szociális és gyermekvédelmi terület minden dolgozója kap béremelést, attól függetlenül, hogy állami, önkormányzati, civil vagy egyházi fenntartású intézmény munkatársa.
A doktori képzés rugalmasabbá válhat azzal, hogy a javaslat szerint a mesterképzés utolsó évével párhuzamosan is elvégezhető lesz.
Horváth Péter szerint kevés a 10 százalékos béremelés, a végzett pedagógusok sem biztos, hogy a szakmában maradnak.
Szerdán kezdhet tárgyalni a két nagy pedagógus-szakszervezet sztrájkbizottságával az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
Az ápolók bére 22 százalékkal emelkedik, a bölcsődei dolgozók és a kulturális területen dolgozók bérét 20 százalékkal emelik.
A hagyományos vállalati környezetben a fizetésről gyakran mélyen hallgatnak, helyette inkább macska-egér játékot űznek a jelöltekkel.
Az elmúlt öt évben több mint 50 százalékos keresetnövekedés valósult meg, 2022-ben pedig átlagosan további 10 százalékos bérfejlesztés lesz
A Pénzcentrum kérdésére elárulták, mekkora bruttó kezdőbérre számíthatnak két különböző munkakörben a hozzájuk jelentkező munkavállalók.
A minimálbér 200 ezer forintra emelésével a szakmunkás-bérminimum mintegy 250 ezer forintra nőne.
Már az év közepe táján visszatérhet a munkaerőhiányos gazdasági környezet, amelyben ismét a bérek emelésére kényszerülnek a cégek.
A vártnál lényegesen kedvezőbb első negyedéves GDP-adatok következtében 1,1 százalékponttal 7,7 százalékra javult az idei GDP-növekedési előrejelzés.
A bérfejlesztés célja az is, hogy javítsa az állami tulajdonú társaságok versenyképességét a munkaerőpiacon.
A miniszterelnök június elején jelentette be, hogy a kormány szándékai szerint egy masszív, közel 20 százalékos minimálbér-emelést szeretnének megvalósítani.
Gyorsuló ütemben csökken az új fertőzöttek száma, a pozitív tesztek aránya 1,32% - mondta Orbán Viktor a kormányinfón.