Húsz százalékos béremelést jelentett be a kormány: örülhetnek az ápolók, szakdolgozók
Megfeleződött a külföldre költöző ápolók száma.
Megfeleződött a külföldre költöző ápolók száma.
Erősen visszaesett a fizetésemelésben gondolkodó kis- és középvállalkozások aránya a K&H kkv bizalmi index legfrissebb adatai lapján. Amíg az előző negyedévben még a cégek 70 százaléka tervezett béremeléssel, addig jelenleg 10-ből csupán négyen vélekednek így. Ezzel szemben 12 százalékra nőtt a csökkentésben gondolkodók aránya, ami már évek óta nem volt jellemző. Összességében a keresetek stagnálása lesz jellemző a következő időszakra, ugyanis a vállalkozások majdnem fele nem változtatna az eddigi béreken. A munkaadók közel fele tervezi, hogy cafeteria juttatást ad dolgozóinak, amelyek közül a legnépszerűbb elem a közlekedés költségének térítése.
Megállapodtak a munkáltató és a szakszervezetek képviselői csütörtökön abban, hogy átlagosan 8 százalékos alapbérfejlesztést kapnak a dolgozók a Magyar Postánál, emellett megmarad az éves teljesítmény elismerés is - közölte a Magyar Posta Zrt. az MTI-vel.
Az év végi jutalom harmadát utalták el előre a postai dolgozóknak
Három évre szóló bérmegállapodást kötött szerdán az Audi Hungaria Zrt. a munkavállalókat tömörítő Audi Hungaria Független Szakszervezettel.
Elárulta a hazai McDonalds éttermeket üzemeltető vállalat, hogy mennyivel emelkednek a dolgozók bérei 2020-ban. Mint írták, az emelés után a kezdő éttermi dolgozók bére bruttó 270 ezer forint lesz, amire még jönnek a különféle kiegészítések, bónuszok. Kiderült az is, hogy milyen extra juttatásokra számíthatnak még a dolgozók, illetve megtudtuk, hogy kiknek jár 4-8 hét extra szabadság a Mekiben.
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szerint ágazati szakmai pótléknak jó, béremelésnek kevés a 10 százalék, amit Kásler Miklós emberi erőforrások miniszter előző nap bejelentett.
Az elmúlt hónapok munkájának eredményeként 2020. február 21-én, pénteken mindkét fél számára megnyugtató elvi megállapodás született a 2020. évre érvényes BKV-s bérfejlesztési csomagra vonatkozóan. A mai plenáris ülésen a részletek egyeztetése után a munkavállalói és a munkáltatói oldal képviselői Karácsony Gergely főpolgármester, valamint Tüttő Kata és Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettesek jelenlétében aláírták az átlagosan 10 százalékos alapbérfejlesztésről szóló megállapodást.
Átlagosan 12 százalékos béremelést hajt végre a Magyar Suzuki Zrt., míg a fizikai dolgozói körében az átlagbér 13,4 százalékkal növekszik idén január elsejéig visszamenőlegesen. A vállalat munkavállalói már márciustól az emelt összeget kapják, továbbá kéthavi bérnek megfelelő bónuszt is utal a vállalat az év során.
10 százalékkal emelkedik a pedagógusok bére júliustól. Kásler Miklós szerint a kormány feladata, hogy biztosítsa a pedagógusok képzését és továbbképzését, javítva munkakörülményeiket, anyagi helyzetüket, elismerve tevékenységüket.
Átlagosan tíz százalékos béremelésben állapodtak meg - januártól visszamenőleg - a szakszervezetek a BKV vezetésével a ma kora délután kezdődött kollektív munkaügyi vita harmadik fordulójában. A sztrájkkészültséget a megállapodás aláírásáig felfüggesztették - közölte az Egységes Közlekedési Szakszervezet.
Egyelőre nem kell sztrájktól tartani, de napirendre kerülhet előbb-utóbb a téma.
Eredménytelenül zárult a BKV-nál február 14-én - múlt hét pénteken - a sztrájk előszobájának számító kollektív munkaügyi vita első fordulója. A cég vezérigazgatója változatlanul 8 százalékot ajánlott, így a szakszervezetek is kitartottak a 15 százalékos követelés mellett. Folytatás holnap, február 18-án. A sztrájk előkészítése megkezdődött - olvasható az Egységes Közlekedési Szakszervezet közleményében.
Kiadták követeléseiket a győri Audi dolgozói, miután a hét elején nem sikerült megállapodni a vállalattal a béremelésekről. A szakszervezet valamelyest engedett a korábbi elvárásokból. A következő tárgyalási kör jövő héten lesz, ekkor ad új ajánlatot az Audi vezetése.
Kitart a 6+2 százalékos béremelési javaslata mellett a cég.
A Lidl Magyarország az elmúlt két év során több mint 12 milliárd forintot fordított bérfejlesztésre. A vállalat országos szinten egyedülálló ütemben és mértékben tovább növeli munkavállalóinak bérét, melynek értelmében a 2020-as gazdasági évben további 7,3 milliárd forintot fordít béremelésre.
A minimálbér hétszeresének megfelelő juttatást fizet az ALDI Magyarország a betanulási időszak után a kezdő menedzsereknek.
Új keretek közt tárgyalnak az Audinál.
Január 30-án veszi kezdetét a győri Audi és az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) képviselői közötti bértárgyalás. A szakszervezetek képviselői már átadták a bérköveteléseiket: kétszámjegyű emelést szeretnének.