Eldőlt Pécsi Ármin sorsa: a Liverpool új edzője számolt be a helyzetéről
Andoni Iraola már az első liverpooli edzésein egyértelművé tette, milyen hozzáállást vár el a fiatal játékosoktól.
Andoni Iraola már az első liverpooli edzésein egyértelművé tette, milyen hozzáállást vár el a fiatal játékosoktól.
Jelentősen megemelkednek a közlekedési bírságok 2027. január 1-jétől. Több szabálysértés büntetési tétele pedig átlagosan mintegy 50 százalékkal nő.
Súlyos sérüléseket szenvedett két fiatal magyar túrázó, miután villám csapott a közelükbe vasárnap délután az ausztriai Rax területén
A legtöbbször Ausztriát említik mint követendő példát.
Az útkezelő téves tájékoztatása miatt a győri lakosság csak július elején értesülhetett arról, hogy azbeszttartalmú kőzúzalék került a város egyes lakóövezeteibe.
Elkészültek a levegőmérések Szombathelyen: az azbeszt kimutatható, de a koncentráció minden helyszínen határérték alatt maradt.
Azbesztes kő kerülhetett egy nyugat-magyarországi vasútvonal töltésébe, a GYSEV most vizsgálatot indít.
A nemzetközi elemzések alapján összeállított mutatók hűen tükrözik, hogy mely városok képesek a legmagasabb életminőséget biztosítani a lakóik számára.
Kiderült, hogy Győrben is feltehetően azbeszttel szennyezett, osztrák bányákból származó kőzúzalékot használtak fel az útépítések során 2020 előtt.
36 év színészi pálya után új hivatást választott Nádasi Erika: ma már egy osztrák hotel konyháján dolgozik.
Lewis Hamilton szerint az Osztrák Nagydíjon nyújtott halvány Ferrari-teljesítmény visszarántotta őt és a csapatot a valóságba a barcelonai diadal eufóriája után.
A futam kevés izgalmat tartogatott: még a 11-14. kör között csatázott a dobogóért Lewis Hamilton és a végül dobogón végzett Max Verstappen.
Russell győzelme csak percekkel a leintés után lett hivatalos, mögüle a Ferrarik rajtolnak holnap.
Ennek részbeni ellensúlyozására új terheket vezetnek be a nem újrahasznosítható műanyagokra, valamint a harmadik országokból érkező csomagokra.
A Spanyol Nagydíjon aratott győzelmét követően Lewis Hamilton rendkívül bizakodóan várja az Osztrák Nagydíjat.
A brutális hőség miatt hűtőrendszert használhatnak a versenyzők, de vélhetően nem mindenki él majd a lehetőséggel.
A 48 csapatosra kibővített labdarúgó-világbajnokság lebonyolítási rendszere egészen sajátos helyzetet teremtett az utolsó csoportkörre.
Charles Leclerc szerint a Forma–1-en kívüli vállalkozásai pilótaként is nyitottabbá teszik, ugyanakkor a világbajnoki cím megszerzése továbbra is az egyetlen és legfőbb célja.
Egy friss osztrák felmérés szerint Magyarországon 25 százalékkal többet ér a pénzük, mint otthon,
Sérülés szerencsére nem történt, mindenkit időben ki tudtak menekíteni. A busz hátsó része teljesen kiégett.