Még egy lépéssel közelebb kerültünk a Tejút feltérképezéséhez: világrengető adatok érkeztek a Földre
Szerdán befejezi küldetésének égbolt-felmérési szakaszát az Európai Űrügynökség (ESA) Tejút-térképezője, a Gaia.
Szerdán befejezi küldetésének égbolt-felmérési szakaszát az Európai Űrügynökség (ESA) Tejút-térképezője, a Gaia.
Te tudod, mióta használjuk a @-ot az e-mailküldéshez, hol dobták le a világ első atombombáját, vagy hogy melyik űrprogramban jutott ki az első ember a világűrbe?
A Jupiter Európa nevű holdjának kutatására indult a világűrbe hétfőn a NASA Europa Clipper űrszondája és ezzel megkezdte 3 milliárd kilométeres, 10 évig tartó küldetését.
Péntektől esténként várhatóan szabad szemmel is megfigyelhető lesz a nyugati égbolton feltűnő C/2023 A3 (Tsuchinshan-ATLAS) üstökös.
A kínai űrprogram újabb mérföldkőhöz érkezett: egy "újrafelhasználható kísérleti űrhajó" több mint nyolc hónapos keringés után sikeresen visszatért a Földre.
2026-ban már a Marsra vinné a SpaceX űrhajóját, 2028-ban kerülhetne sor az első emberes Mars-misszióra.
A SpaceX űripari vállalat hétfőn bejelentette, hogy héliumszivárgás miatt legalább 24 órával elhalasztja az első privát űrséta küldetés startját, amelyet kedden indított volna Floridából.
Rengeteg bizonyíték támasztja alá azt az elméletet, hogy a Mars felszínén egykor víz folyt. Most lehetséges, arra találtak bizonyítékot, hogy ez ma is így van.
Újra elindul szeptemberben az űrszakemberképzés a Debreceni Egyetemen.
A VIPER a Hold déli pólusán szállt volna le, hogy fúrójával mintákat gyűjtsön a holdfeszín kőzetéből.
Június eleji hír volt, hogy néhány turista az életét kockáztatva indult el, hogy láthasson egy kilövést a bajkonuri központból.
Vasárnap este a Hold szoros együttállásba kerül a kékes színű Spica csillaggal, a jelenséget pedig szabad szemmel is meg lehet majd figyelni a koraesti égen.
Chile északi részén, az Atacama-sivatag szélén álló Vera C. Rubin Obszervatóriumba telepítik a valaha épített legnagyobb optikai csillagászati digitális kamerát.
Sikeresen landolt a Hold "túlsó" oldalán a kínai Csang'o-6 nevű űrszonda, hogy kőzetmintákat gyűjtsön a Földet kísérő égitest eddig nem kutatott, rejtett oldalán.
Japán kutatók szeptemberben fából készült műholdat terveznek Föld körüli pályára állítani.
A szakértői bizottság végleges döntése alapján Kapu Tibor lehet az az ember, akit Magyarország hosszú évtizedek után ismét a világűrbe küld
Az Egyesült Államok azt állítja, hogy Oroszország valószínűleg egy olyan űrfegyvert állított alacsony Föld körüli pályára a múlt héten, amely alkalmas más műholdak megtámadására.
A NASA műszaki okok miatt kedden ismét elhalasztotta a Boeing első, legénységet szállító Starliner űrkapszulájának indítását.
A NASA közlése szerint a kilövést egy meghibásodott oxigénszelep miatt kellett megszakítani.
Kína márciusban fellőtt egy olyan műholdat, amely kommunikációs hídként fog működni a földi műveletek és a Holdon zajló robotmisszió között.