Riadót fújtak: a te gyereked is komolyan megbetegedhet, ha ezt a slágeritalt issza
A középiskolások és a felső tagozatos diákok mintegy 10 százaléka napi rendszerességgel fogyaszt energiaitalt. Ez pedig könnyen függőséghez vezethet.
A középiskolások és a felső tagozatos diákok mintegy 10 százaléka napi rendszerességgel fogyaszt energiaitalt. Ez pedig könnyen függőséghez vezethet.
Emelkedett a cukor, a koncentrátum, a szénsav és a kávé ára is, mondhatni a termékeink előállításhoz szükséges összes alapanyag jelentősen drágult - indokolta az áremeléseket a Coca Cola ügyfvezető igazgatója.
Az új kupakkal ellátott palackok már 2023 első napjaitól a polcokra kerülhetnek.
A szakértők szerint akár komoly betegséget okozó kórokozók is megtelepedhetnek az alumínium dobozokon.
Tavaly tovább csökkent a magyarországi üdítőitalok és gyümölcslevek átlagos cukor- és kalóriatartalma, így jelenleg 45 százalékkal alacsonyabbak ezek az értékek, mint 2010-ben.
Az ásványvizek, ízesített vizek, szénsavas üdítőitalok, gyümölcslevek és jegesteák forgalma 1,912 millió liter volt az idén az első három negyedévben, 3 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.
Közel 1 millió magyar nap, mint nap legalább egyszer fogyaszt valamilyen hozzáadott cukrot tartalmazó üdítőitalt.
Mintegy 8,2 százalékkal 2,361 milliárd literre csökkent az ásványvizek, ízesített vizek, szénsavas üdítőitalok, gyümölcslevek és jegesteák eladott mennyisége tavaly 2021-hez képest.
2010-2020 között összesen 43 százalékkal csökkent a hazai üdítőitalok és gyümölcslevek átlagos cukor- és kalóriatartalma.
8 százalékos volt a csökkenés.
Ez most a sláger: ásványvizek, üdítők, sörök és jégkrémek.
Október elejétől már csak ilyen üdítőket találsz a polcokon.
Milliárdokat költünk rá a boltokban.
20 százalékos különadó jöhet.
A legcukrosabb üdítőkből 3 decivel megvan az egy napra ajánlott cukormennyiség.
Mutatjuk, honnan van rá 3 000 000 000 forint.