Tömegek állnak most sorban az áruházláncokban: ez most létkérdés

MTI
2019. június 16. 12:02

Jelentősen megnőtt az elmúlt napokban az ásványvizek, üdítők, sörök és jégkrémek forgalma a hőség miatt - árulták el az áruházláncok.

Fodor Attila, a CBA Kereskedelmi Kft. kommunikációs igazgatója elmondta: az elmúlt napokban ásványvízből több mint duplája, üdítőből, sörből és jégkrémből pedig csaknem 50 százalékkal több fogyott, mint egy átlagos hőmérsékletű nyári napon. Az üzletlánc számít arra, hogy a kánikula erősödésével e termékek forgalma tovább emelkedik.

A kommunikációs igazgató szerint ellátási gondok nincsenek, a CBA üzletei felkészültek a megnövekedett keresletre.

A hőség érzékelhető változást okozott a vásárlói szokásokban is, erősebbek lettek a reggeli és a kora délelőtti, illetve a késő délutáni és az esti órák, viszont a déli időszakban visszaesik a forgalom az üzletekben - jelezte Fodor Attila.

A Tesco-Global Áruházak Zrt. elmondta, hogy a tavalyi trendeket is figyelembe véve készültek az idei szezonra, így már a meglehetősen esős májusra nagyobb készleteket halmoztak fel az érintett termékekből.

A Tesco áruházaiban is azt tapasztalják, hogy az időjárás erősen befolyásolja a forgalom alakulását. Az extrém meleg miatt az ásványvizek és az üdítők forgalma több mint negyedével nőtt az előző hetihez képest, fagylaltokból és jégkrémekből kétszer annyi fogyott, mint a múlt héten. A hűtött tejitalok forgalma 80, a grillsajtoké 50, a szezonális sertés és baromfihúsoké 60, a virsliké pedig 50 százalékkal haladta meg az előző hetit.

Az Auchan Magyarország Kft. tájékoztatása szerint a hét nagyon meleg napjaiban az ásványvizek, üdítők, sörök, fagylaltok, jégkockák, valamint a medencék, kültéri nyári játékok és a kerti bútorok forgalma ugrott meg kiemelkedően. Ezekből a termékekből az előző héthez viszonyítva 50 százalékkal többet adtak el.

JÓL JÖNNE 2,7 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 699 918 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 53 004 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 12,86%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank 53 149 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A vállalat minden esetben törekszik arra, hogy a keresett termékek rendelkezésre álljanak áruházaiban. Ennek érdekében több szállítóval is együttműködnek, és ha szükséges, helyettesítő termékekkel fedik le a kínálatot - közölték.

A Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. szintén azt jelezte, hogy a megnövekedett keresletet kezelni tudja a társaság logisztikai rendszere és üzlethálózata.

A Spar tájékoztatása szerint üdítőkből a nyári időszakban 25-30 százalékkal több fogy, mint szezonon kívül. A jégkrém szezonális cikk, amiből a nyár kivételével a többi évszakban drasztikusan kevesebbet vesznek. A márciushoz viszonyítva egy nyári hónapban 6-10-szeres mennyiség fogy a jégkrém kategóriába tartozó termékekből. Az idei szezon jóval gyengébben indult a szokatlanul esős és hideg május miatt. A söröknél egyszámjegyű növekedést prognosztizálnak erre az évre, kiemelték ugyanakkor, hogy folytatódott az elmozdulás a minőségi és az ízesített termékek irányába.

NEKED AJÁNLJUK
Járt már homoktövis szüreten? Most megteheti! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Ősi magyar hagyományokhoz nyúlhatnak vissza vidéken: ezzel felvehetik a kesztyűt a klímakrízissel

A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.

Jártál már homoktövis szüreten? Most megteheted! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Moziest: új társasjáték filmrajongóknak (x)

A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. október 5. szombat
Aurél
40. hét
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. október 5. 19:26