Megszólalt az MNB: ennek köszönhetőek a friss inflációs mutatók
Az MNB szerint az is "fontos", hogy a szabályozott árú termékek és szolgáltatások árai májushoz képest 0,3 százalékkal csökkentek.
Az MNB szerint az is "fontos", hogy a szabályozott árú termékek és szolgáltatások árai májushoz képest 0,3 százalékkal csökkentek.
2023. májusban a kiskereskedelem forgalma 12,3%-kal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest.
Hamarosan életbe lép a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer (EPR) magyar változata, ezért a mai 5-6, esetenként akár tízszeresére nőhet a gyártók pénzügyi terhe.
A nagybevételű üzletek tehát továbbra is kötelesek veszteséggel árusítani a korábban árstopos termékeket augusztustól is.
Tudtad, hogy Magyarország igazi zöldborsó-nagyhatalomnak számít? Manapság sajnos háttérbe szorult a fogyasztása, és valljuk be, nem is ez az első zöldség, ami eszünkbe jut az ebédfőzés előtt. Nagy kár ez!
A forgalmazó Mondelez Hungária Kft. bejelentése szerint fennáll a lehetősége, hogy a 7 Days Croissant epertöltelék helyett mogyorótölteléket tartalmazhat.
A nagyobb balatoni településeken kültéri sátrakat állítanak fel, ahol nem-élelmiszer jellegű termékek, így például kerti eszközök és strandfelszerelések is elérhetőek lesznek.
Az Auchan hetente 3000 terméket akciósan ad, az év eleje óta pedig tartósan 5000 terméknek vitték lejjebb az árát.
A szakértők szerint a boltoknak és a vásárlóknak is egyaránt kedvező döntés született a SZÉP-kártya élelmiszerboltokba való visszavezetésével.
A munkáltató utalhat még idén a kártyákra pénzt akkor is, ha a keret már kimerült és már nem csak vendéglátóhelyeken vásárolhatunk ételt cafetériából.
Impozáns gasztrolistára került fel Magyarország: az 50 legízletesebb állati belsőségből készült fogást felsorakoztató sor 27. helyére került.
Az áremelések helyett a nemzeti versenyhatóság a csomagolások fenntarthatóbbá tételét javasolja a cégek számára.
A boltlánc hetedik éve települ ki a kifejezetten a fesztiválozókra szabott pop-up boltjával Európa egyik legnagyobb zenei eseményére, idén 30 százalékkal nagyobb alapterülettel.
Nyári szünetben az iskolai menza is bezár – pedig vannak, akik csak ott jutnak főtt ételhez, hívja fel a figyelmet a Gyermekétkeztetési Alapítvány.
Nemzetközi példák is vannak a kötelező akciókra és az árstopra, de hogy ezt sikerül-e átültetni, az még a jövő homályába vész.
Raktári takarítókat keres a diszkontlánc, pontosan lejet tudni, mekkora fizetéssel: bruttó 414 ezer forintot kínál ebben a pozícióban.
Országszerte minden SPAR-ban és INTERSPAR-ban elérhető a Munch-ételmentés.
Fertőzött virslit hívott vissza a Nébih, ugyanis akár agyhártyagyulladást is okozhat! Ha ilyen terméket vásároltál, akár blokk nélkül is, azonnal visszaviheted az Aldiba!
A termékvisszahívás oka, a Listeria monocytogenes esetleges jelenléte. A Nébih oldalán azt írták, a baktérium hűtő hőmérsékletén is képes elszaporodni.
A PENNY akciója a hazai beszállítóktól érkező tejtermékeket érinti.