Szemünk előtt a sokkoló igazság: elképesztő, ami a magyar ruhaboltokban, turikban történik
Hogy lesz ebből karácsonyi vásár? Az eladók negyede eltűnt a ruhás boltokból.
Hogy lesz ebből karácsonyi vásár? Az eladók negyede eltűnt a ruhás boltokból.
A válaszadók 20%-a havonta egyszer plázázik. A vásárlók az élelmiszereket nem számítva átlag havi 31 ezer 850 forintot költenek.
Az ősz meleg, harmonikus színei remekül díszítik az otthonunkat, és a hűvösebb napokon is jólesik végignézni a növényeinken, akár a szobában, akár a balkonon helyeztük el őket.
A termelők költsége jelentősen nőtt az elmúlt évben, ám ezt idén még nem érzékelik a fogyasztók.
Első nagy területű, 900 négyzetméteres belvárosi áruházát nyitotta meg a JYSK üzletlánc Budapesten.
A jégkrém bármelyik üzletbe visszavihető, az árát visszatérítik. Az áruház kéri a vásárlókat, hogy az érintett termékeket ne fogyasszák el.
A világjárvány következtében bevezetett korlátozások és a megváltozó fogyasztói szokások miatt nyár elején még csak találgatni tudtak a kereskedők, milyen forgalomra számíthatnak.
Nemcsak a szülők, diákok és tanárok számára okoz fejtörést az iskolakezdés, hanem az is kérdés, hogy a kiskereskedelemben milyen kiegészítőké lesz a főszerep.
Tavaly ősszel kemény vetélytársa akadt a magyarországi lakberendezési piac két vezető bolthálózatának, az IKEA-nak és a JYSK-nek.
Itt van Buda legújabb csalogánya.
Még mindig óriási hagyománya van Magyarországon a pultozásnak, és a járvány ellenére is rengetegen vásárolnak ezekből az előre becsomagolt termékek helyett.
Háromszoros forgalom volt novemberben.
Vagyis legalább kétszer fontold meg.
Teljesen az éttermek sem zárnak be.
Így kerülnék el a nagy tömeget.
A vásárlók is a digitális tanrend ellen fogadnak.
Nagy dobásra készül az eMAG vezére.
10 és 18 óra között lesznek majd nyitva a boltok.
Március óta eladásaik 60 százalékkal estek.
Sok kereskedőt az online értékesítés menthet meg.