Újabb korlátozásokat vezetett be a Lidl, Tesco, CBA: ez sok vásárlónak fog fájni a kasszánál
Ha a boltokban hiány lesz az árstopos tojásból, burgonyából, a piacokon kell megvenni azokat sokkal drágábban.
Ha a boltokban hiány lesz az árstopos tojásból, burgonyából, a piacokon kell megvenni azokat sokkal drágábban.
Globális szinten is a legrosszabbul teljesítő országok közé került hazánk abban az összevetésben, mely az élelmiszerárak emelkedését összegzi.
A Prímában korlátozták a vásárolható mennyiség számát, feltehetően azért, hogy elkerüljék a hiányt.
Az idei gyenge termés miatt kevés a hazai krumpli, és karácsonyra akár hiány is lehet az alapvető termékből.
A türelmi idő alatt is kötelesek az üzletek hatósági áron értékesíteni a termékeket - áll az IM közleményében.
November 9-én jelentette be a kormány, hogy az eddigiek mellett hatósági áras lesz az étkezési burgonya és a tojás is.
Hiába hatályos november 10-től a burgonyára és tojásra is kibővített árstop-rendelet, a kereskedők arra kérik a vásárlókat, hogy senki ne rohanjon kora reggel a boltba.
Szerda este a Magyar Közlönyben megjelent az árstop kiterjesztéséről szóló rendelet.
A függelten kutak több mint harmada nem kapta még meg a beígért állami támogatást.
A mostani bejelentés után várhatóan napokon belül valahol 700-800 forint környékén lehet maximalizálva a tojás, míg a burgonyát 350 körül várhatjuk stoppolni.
A hazai készletek nagyjából idénre elegendőek, ezt követően májusig importra szorulhat az ország. Kérdés, hatósági árak mellett ki fog importálni.
Pénteken tovább csökken a gázolaj ára: bruttó 14 forinttal kell érte kevesebbet fizetni literenként. A benzin ára a héten már nem változik.
Összeszedtük, az árstopos alapanyagokból milyen ételek főzhetőek. Nem kevés.
Pontosított a kormány a tojás árstopján: minden méretű tojásra és a kései burgonyára is vonatkozik a hatósági ár.
10 darab tojás átlagosan 723, 1 kiló kései burgonya pedig 352 forintba került idén szeptemberben.
Rendkívüli időpontra, szerdán 10-re hirdetett kormányinfót Gulyás Gergely. A rezsi kapcsán a miniszter közölte: 2023. január 1-től sem emelkedik a rendszerhasználati díj.
A független benzinkutasok szerint, nem csak az árstop meghosszabbítása, de a rezsiköltségek emelkedése is súlyos hatással lehet a szektorra.
Kormányinfót hirdettek szerdán 10 órára: vélhetően ekkor derülhet ki, hogy milyen termékek fognak bekerülni az árstop hatálya alá.
November hetedikén Nagy Márton, miniszter arról beszélt, napokon belül kiderülhet, a kormány milyen termékekre terjeszti ki az árstopot.
A gazdaságfejlesztési miniszter elárulta, hogy napokon belül döntés születhet az élelmiszerek árstopjának kiterjesztéséről.