Durván mást mutat a pénztárcájuk a magyar fiataloknak: köszönőviszonyban sincs az érzetük a hivatalos inflációval
A huszonéves fiatalok átlagosan 16 százalékos éves inflációt érzékeltek idén februárban, a mediánérték pedig 13 százalék volt,
A huszonéves fiatalok átlagosan 16 százalékos éves inflációt érzékeltek idén februárban, a mediánérték pedig 13 százalék volt,
A kiugró áremelkedéssel a nyugati régió a hazai panelpiac legdinamikusabban növekvő térségévé vált.
Az európai légitársaságok, repülőterek és utazásszervezők igyekeznek megnyugtatni az utasokat a nyári szezon előtt.
A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) vezetője szerint elkerülhetetlen, hogy emelkedjenek a repülőjegyárak Európában.
Az egy évvel korábbinál 3,9, az előző hónaphoz képest 0,5%-kal nagyobb volt az építőipari termelés volumene.
A geopolitikai feszültségek miatt drasztikusan megdrágult a kerozin, ami jelentős áremelkedést hoz a nyári utazások piacán. A repülőjegyek és a szervezett utak ára folyamatosan nő.
2026 márciusában az ipari termelői árak átlagosan 1,2 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához képest, míg egyetlen hónap alatt 3,9 százalékos emelkedést mutattak.
Az Európai Bizottság egy külön jelentésben javasolta a bolgár hatóságoknak a szigorú árellenőrzés folytatását.
A tavalyi negyedik negyedévben országosan tovább fokozódott a lakásárak emelkedésének üteme.
Bár a hazai patikákban egyelőre csak mérsékelt áremelkedés tapasztalható, a globális folyamatok néhány hónapon belül a magyar fogyasztókat is elérik.
Több egymást követő áprilisi fagyos éjszaka és a csapadékhiány miatt idén is drasztikus terméskiesés várható a hazai gyümölcsösökben
Egy egyszerű fűnyírás is meglepően drága lehet 2026-ban, mutatjuk, mennyibe kerül ma a kertünk rendben tartása, ha kiszerveznénk a munkát.
A legkiemelkedőbb áremelkedést a budai kerületekben mérték, ahol az átlagár már a 10 millió forintot is átlépte.
A kőolajszármazékok globális piacán tapasztalható áruhiány és drasztikus áremelkedés miatt a Masterplast határozatlan időre felfüggesztette ingyenes szigetelési programját.
A hazai fürdőkben létezik egy kevésbé ismert, de annál kedvezőbb lehetőség, a társadalombiztosítás által támogatott gyógyászati kezelések.
Az Eurostat adatai szerint az elmúlt közel tíz évben Magyarországon nőttek a legnagyobb mértékben a lakásárak és a bérleti díjak Európában.
Hiába csak 1,8 százalék az éves infláció, bizonyos esetekben, a boltokban egészen más számok fogadják a vásárlókat.
Az elemzők egy részét meglepte, hogy az infláció még mindig 2 százalék alatti eredményt produkált, ám az okok ennek ellenére is világosak.
1,8 százalékos volt az átlagos drágulás az előző év azonos adataihoz képest. A legnagyobb drágulást a húskonzerv szenvedte el, de a szolgáltatások is komolyat drágultak.
A zágrábi vezetés rámutatott, hogy állami beavatkozás nélkül a lakossági terhek érezhetően magasabbak lennének.