Áprilisban 276 milliárd forintos hiány keletkezett az állami költségvetésben a Pénzügyminisztérium jelentése szerint.
Nem állt meg a háziorvosok eltűnése a rendszerből.
Míg 2010-ben 176, tavaly októberben 399 darab, 2020 januárjában pedig 404 üres háziorvosi praxis volt, addig idén októberben már 468 - számol be az mfor.hu.
A Háziorvosok Online Szervezete idén májusban közzétette részletes javaslatcsomagját, amivel megállíthatónak látják a helyzet további romlását: összevont praxisokat alakítanának ki. A kor követelményeinek megfelelő, praxisközösségi működéshez is infrastruktúrát biztosító központi rendelővel, ahol biztosított a folyamatos orvosi ellátás. A központi rendelő kialakítását követően az összevont praxishoz tartozó kistelepülések rendelőit csak elsősegélynyújtó helyként használnák.
Egy időre fellélegezhet több százezer magyar: nemsokára viszont újra itt a feketeleves, készülhetnek
Az átmeneti időszak kora nyári allergénjei közül a pázsitfűfélék pollenkoncentrációja jellemzően a közepes-magas tartományban alakulhat.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Megújult az Igmándi Erőd
- Véres összecsapások Berlinben: tüntetők el akarták foglalni a Tesla-gyárat
- Több mint 2 milliárdra rúg a lekapcsolt bűnszervezet által okozott kár
- Fontos hiányzó a magyar labdarúgó-válogatott Eb-ellenfelénél
- Az unió kínai importjának fele három országba megy
- Kijev kitalálta, mi lesz Volodimir Zelenszkij hivatali idejének májusi vége után