Az Egyesült Királyság gyógyszerfelügyeleti hatósága szerint legalább 81 haláleset köthető ehhez a megbetegedéshez az országban.
Azt javasolja a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének osztályvezető főorvosa, hogy mindenki, aki teheti, kérje a koronavírus elleni védőoltást.
Szlávik János szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában azt mondta, minden oltást pártol, s ha egy betegség ellen kifejlesztenek egy vakcinát, azt mindenkinek érdemes beadatnia. Emlékeztetett, a feketehimlő éppen az oltás segítségével tűnt el, s hamarosan megszűnhet a gyermekbénulás is.
- hangsúlyozta a koronavírus-vakcina kapcsán. Hozzátette, az ország sok millió vakcinát kötött le azért, hogy ezek mihamarabb eljussanak az emberekhez. Ehhez azonban az kell, hogy a polgárok megértsék, az oltások hasznosak, jók, és nem rendelkeznek azokkal a súlyos mellékhatásokkal, amelyeket az oltástagadók hangoztatnak.
Szlávik János nagyon valószínűnek tartja, hogy a korábban meghozott kormányzati intézkedések hatására javulni fog a járványhelyzet Magyarországon. Azt mondta, az utóbbi időszakban egy kicsit csökkent az azonosított esetek száma és kevesebb halálesetet regisztráltak, bár - úgy tűnik - a kórházakban többen fekszenek.
Hozzátette, a járvány alakulását érdemes a heti adatok alapján követni, hiszen ebből jobban kirajzolódnak a tendenciák, így majd egy hét múlva látszik, hogy valóban javult-e a helyzet. A főorvos a közelgő ünnepekről azt mondta, ha lehet, több család ne ünnepeljen együtt, mert nem lehet tudni, ki az, aki tünetmentesen, de hordozza a vírust.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
- emelte ki az infektológus.
Egy időre fellélegezhet több százezer magyar: nemsokára viszont újra itt a feketeleves, készülhetnek
Az átmeneti időszak kora nyári allergénjei közül a pázsitfűfélék pollenkoncentrációja jellemzően a közepes-magas tartományban alakulhat.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Az unió kínai importjának fele három országba megy
- Kijev kitalálta, mi lesz Volodimir Zelenszkij hivatali idejének májusi vége után
- Madár István: két folyamat akasztotta meg a dezinflációt
- Ezek lesznek a kiemelt szempontok az új KRESZ-ben
- Döntöttek a csornai napelemgyár jövőjéről
- Itt a válasz a mátrai viperapánikra