16 °C Budapest

Ezért volt könnyű célpont Olaszország a koronavírusnak? Lehet benne igazság

2020. április 1. 20:00

Rendkívül magas Olaszországban a koronavírus miatt a halálozási arány, jóval magasabb, mint más országokban, ez pedig világszerte foglalkoztatja a kutatókat, tudósokat. Az olasz egészségügyi minisztérium most egy új érvvel állt elő.

Olaszországban továbbra is tombol a koronavírus-járvány, ezzel az Európai ország továbbra is a globális járvány egyik gócpontja. Bár az valamelyest optimizmusra adhat okot, hogy az elmúlt napokban már csökkent az új megbetegedések száma, azonban még mindig arról beszélünk, hogy hétfőn és kedden is közel 4000 volt az új fertőzöttek száma. Tegnapig 12 428-an haltak meg az országban a koronavírus miatt, a fertőzöttek száma pedig 105 792-re emelkedett. 

Ami viszont továbbra is aggodalomra ad okot, hogy az ehunytak száma még mindig magas, és sajnos egyelőre nem látszik, hogy a napi statisztikákban csökkenést látnánk, a vasárnapi 756 után hétfőn 812-en, kedden pedig 837-en haltak meg a koronavírus miatt. Ami miatt az olasz járványügyi helyzet kiemelkedő, és sajnos kiemelkedően tragikus, hogy rendkívül magas a halálozások száma a fertőzöttekéhez viszonyítva. A halálozási ráta kiugróan magas, ami világszerte felkeltette a járványügyi szakértők, tudósok érdeklődését, ugyanis ez az arány jóval magasabb, mint más országokban.

Több elmélet is született azzal kapcsolatban, hogy miért szed olyan sok áldozatot Olaszországban a koronavírus-járvány, korábban úgy vélték, ezek lehetnek a háttérben: 

  • Az olaszországi gócpontok elsősorban urbanizált, rendkívül sűrűn lakott régiókban voltak, ahol a közvetlen társas érintkezés is sűrűbb.
  • Az olasz társadalom elöregedett, a lakosság 25 százaléka 60 év feletti.
  • Spanyolországhoz hasonlóan Olaszországban is relatíve alacsony számú tesztelést hajtottak végre, így nehéz lokalizálni és megállítani a vírus terjedését, és a magas ismeretlen esetszám mellett a halálozási ráta automatikusan nagyobbnak tűnik.
  • Az olasz szokások is segíthetik a vírus terjedését, vasárnaponként összegyűlik a család, az sem ritka, hogy az olasz családokban több generáció él együtt.
  • A mobiltelefonok cellainformációiból látszott, hogy főleg a járvány kezdeti szakaszában az olaszok egy része nem tartotta be a karantént, elhagyták otthonaikat.

Most egy újabb érv is előkerült a kiugróan magas halálozási ráta alátámasztására:

Az olasz egészségügyi minisztérium szerint a kirakó egyik darabja az, hogy Olaszországban a koronavírus-járvány terjedése előtt enyhe volt az influenzaszezon, ami azzal járt, hogy relatíve kevés áldozatot szedett az influenza, ez azonban összességében megágyazott egy agresszívebb járvány, a koronavírus-pandémia pusztításának. Tavaly novembertől idén januárig az enyhe lefutású influenza-szezonban kevesebb idős, krónikus megbetegedéssel küzdő ember halt meg Olaszországban, ez pedig potenciálisan több lehetséges áldozatot hagyott a koronavírusnak, derült ki 19 olasz város adatainak elemzéséből.

Csak ez az egy tényező természetesen önmagában nem magyarázza a rendkívül sok halottat és a magas halálozási rátát, de hozzájárulhat a trendekhez.
Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. április 4. 16:55
A Viasat- és AXN-csatornákkal Magyarországon is érdekelt Antenna Group mögött álló K Group megvásáro...
Holdblog  |  2026. április 3. 10:37
TACO index, Elon Musk és a perzsák Zsolt, Balázs és Szabó Laci tolmácsolásában. Jó szórakozást! Mily...
ChikansPlanet  |  2026. április 3. 08:00
Franciaországban több ezer kilométernyi használaton kívüli vonatsín áll. Egy francia startup hibrid...
Összkép  |  2026. április 3. 01:31
A hazai társadalommal és gazdasággal foglalkozó tudományos és elemző munkák eredményeinek átfogó átt...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 6. hétfő
Vilmos, Bíborka
15. hét
Április 6.
Húsvéthétfő
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. április 6. 07:45