Az MNB 10 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki az Union VIG Biztosítóra az ügyfelekkel való elektronikus kapcsolattartást érintő jogsértések miatt.
Négy megye több településén szünetel az áramszolgáltatás az éjszakai viharok miatt - tájékoztatott az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szerda reggel. A tűzoltókat főként kidőlt fák, letört ágak miatt riasztották.
Kora reggel Bács-Kiskun megyében több mint 13 600, Békésben csaknem 12 500, Csongrádban 3400, Pest megyében pedig mintegy 9500 fogyasztónál nem volt áram. A szolgáltatók dolgoznak az üzemzavarok elhárításán - tájékoztatott az OKF.
A főigazgatóság éjjel még azt közölte, hogy Pest és Bács-Kiskun megye több településén nincs áram; az üzemzavar akkor csaknem 70 ezer embert érintett. Szerda kora reggelig mintegy háromszáz esetben riasztották viharkárhoz a tűzoltókat, és még érkeznek újabb bejelentések - olvasható az OKF újabb közleményében. Éjjel elsősorban Bács-Kiskun, Békés, Csongrád és Pest megyében volt szükség a munkájukra a mostoha időjárás miatt. Főként kidőlt fák, letört ágak miatt hívták őket. Békéscsabán és Kecskeméten például parkoló autóra, Ócsán családi házra, Mórahalmon, Csanyteleken és Derekegyházon pedig utakra borultak fák.
A fél mezőnyt verte a Lidl filléres sajátmárkása: ezek a legbiztonságosabb biciklis sisakok 2024-ben
Meglepően jól teljesített a Lidl sajátmárkás kerékpáros sisakja egy nagy német teszten. Egy 50 ezres modell viszont elvérzett a próbákon.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
- A rendőröknek is hazudott az apa, hogy lánya visszaköltözzön hozzá
- Együttműködésre készül a Széchenyi István Egyedem és a kínai járműóriás NIO
- Peren kívül egyezne meg a Nemzeti Színházzal Horváth Lajos Ottó
- Uniós megegyezés született a befagyasztott orosz pénzek ügyében
- Újabb fejlemény a bőnyi iskolában megkéselt diáklány ügyében
- Az UVSE nyerte a női vízilabda országos bajnokságot