2019. március 20. szerda Klaudia

Aggasztó: ennyi orvos hiányzik a magyar egészségügyből


Majdnem 700 háziorvos és fogorvos hiányzik jelenleg a hazai rendszerből, csak az idén 38-an szüntették meg a praxist. Az állam többletforrásokkal próbálja orvosolni a problémát.

Az idei év első két hónapjában már több mint harminc háziorvosi és nyolc fogorvosi praxis üresedett meg, februárban 422 tartósan betöltetlen háziorvosi körzetet regisztráltak, az üres fogorvosi szolgálatok száma 255 volt - derült ki az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) adataiból.

Azért, hogy az alapellátás biztosítva legyen, az ÁEEK évről évre pályázatokat ír ki a praxisjogvásárlásra és letelepedésre - emlékeztet a Világgazdaság. Az idén egy nemrégiben megjelent tender szerint összesen 1,25 milliárd forintra pályázhatnak az orvosok. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő honlapján megjelent kiírás szerint a háziorvosi praxisjog vásárlásához maximum négymillió forint támogatás nyerhető el. A tartósan betöltetlen háziorvosi és fogorvosi körzetek letelepedési támogatására pedig az elnyerhető legmagasabb összeg 20 millió forint, amelyet a legalább öt éve üresen álló praxis betöltése esetén fizetnek ki.

Annál nagyobb támogatást nyúlt az egészségbiztosító, minél régebben áll betöltetlenül a háziorvosi szolgálat - derül ki a tenderből.

KIHÚZNA A BAJBÓL 300 EZER FORINT?

A Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb személyi kölcsönt. Mutatunk egy konkrét példát: kalkulátorunkban 300 ezer forintos hitelösszeget, és 24 hónapos futamidőt adtunk meg. A törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 14 261 forintos törlesztőrészlettel az Erste nyújtja (THM 13,79%), de nem sokkal marad el ettől az OTP 14 875 forintos törlesztőt (THM 18,73%) ígérő ajánlata sem. Emellett érdemes még megemlíteni a CIB és a Cetelem konstrukcióját is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
11
22
33
 Kedvelem az oldalt

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS