26 °C Budapest
leaky pipe

Milliárdosra rúg a viharok utáni számla: rengeteg magyar háztulaj járt pórul májusban

2022. május 31. 19:31

Erősen indult az idei viharszezon. A májusi időjárási szélsőségek nyomán a biztosítók 2,4 milliárd forintot fizettek már ki vagy tartalékoltak kárkifizetésekre, összegezte a számlákat a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

A MABISZ 2010 óta gyűjti össze a május-augusztusi viharszezon kárkifizetéseit. Tavaly lakásbiztosításokra 9,1 milliárd forintot fizettek ki a társaságok az időjárási anomáliák kapcsán, mintegy kilencvenötezer bejelentésre. Idén májusban a már kifizetett és a kifizetésekre tartalékolt összegek megközelítik a 2,4 milliárd forintot és valamivel kevesebb, mint tizennyolcezer bejelentéshez kapcsolódnak. Vagyis míg tavaly az átlagkárok százezer forint környékén mozogtak, az elmúlt hónapban előreláthatólag mintegy harminc százalékkal megemelkedtek.

Ez egyrészt adódik a lokálisan pusztító viharok intenzitásából. A szupercellák egy-egy kisebb területen nagyon súlyos károkat tudnak okozni. Május második felében (kiemelten 25-én és a környező napokban) Somogy, Baranya, valamint Bács-Kiskun és Zala megyék, a településeket illetően pedig Kaposvár, Vaskút, Madaras, Katymár, Bátaszék, továbbá Szeged, Budapest, Pécs, Szekszárd bizonyult kiemelt célpontoknak. Súlyosbított a helyzeten, hogy a bejelentések mintegy hatvan százaléka a jégkárokhoz kapcsolódott. Emellett jellemzően viharkárok illetve beázások miatt fordultak a biztosítókhoz.

Másrészt a már kifizetett és a tartalékolt összegek is jelzik a már tavaly is érzékelt tendencia erősödését, hogy a viszonylag kisebb károsodások helyreállítására is a korábbi éveknél magasabb összegeket kell szánni a folyamatosan emelkedő építkezési, munkadíj költségeknek, építőanyag áraknak köszönhetően. Ezekben az adatokban nincsenek benne az ipari létesítményekben, illetve közintézményekben, valamint a mezőgazdaságban keletkezett károk. Az időjárási katasztrófa valós pusztításának mértékéhez hozzátartozik az is, hogy ebben az összegzésben csak a biztosítók kártalanítási tételei szerepelnek, ám a lakóingatlanok több mint egynegyede (egymilliónál is több lakás, családi ház, stb.) nem rendelkezik lakásbiztosítással. Ugyanakkor az erős piaci versenynek köszönhetően tizenkét társaság kínálja több tucat lakástermékét, amelyek közül az elemi károk kockázatait fedező alapbiztosítások már havi néhány ezer forintért elérhetőek. Valamennyi lakossági vagyonbiztosítás alapját képezik a tűz- és elemi károk összefoglaló néven említhető kockázatok, úgy mint a tűz, robbanás, villámcsapás, szélvihar, felhőszakadás, jégeső, árvíz, földrengés stb., ezeket a biztosítási szerződés részletesen tartalmazza. A MABISZ a honlapján alapos tájékoztatást nyújt a lakásbiztosításokról, hasznos tanácsokkal szolgál a szerződések megkötéséhez. A hagyományos piaci termékek mellett már nyolc társaság jelent meg a piacon az MNB által jóváhagyott Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítással is. Az MFO-termékek is széles körben kínálnak fedezetet az esetleges károkra, ami kiegészítő biztosításokkal tovább bővíthető. Az egyes társaságok MFO-termékeinek kínálatát a jegybank összehasonlító oldalán lehet egybevetni. Szerződéseinket érdemes évente legalább egyszer, a szerződéskötési évforduló közeledtével felülvizsgálni, hogy ingatlanunk esetleges korszerűsítése, ingóságaink gyarapodása után, illetve az erős inflációs környezetben is megfelelő biztosítási fedezettel rendelkezünk-e.

Kár esetén az ügyfelek bejelentéseiket személyesen, telefonon, vagy akár e-mailen is megtehetik. A legtöbb biztosító a gyorsabb és kényelmesebb kárrendezési folyamat érdekében online kárbejelentési, esetleg kárrendezési lehetőséget is kialakított a honlapján, élő videós kárfelvételre is van már példa. A kárszemléig csak a legszükségesebb állagmegóvási munkálatokat végezzük el, és lehetőleg készítsünk mindenről fényképfelvételeket, akár okostelefonunk segítségével.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2022. augusztus 9. 06:04
Exkluzív (mini)interjút készítettünk Zsiday Viktor portfóliómenedzserrel, aki az elmúlt hetekben, tö...
MEDIA1  |  2022. augusztus 8. 20:51
Hamarosan érkezik a TV2 képernyjére a nagyszabású táncos showjának immáron harmadik évada, amelyben...
Bankmonitor  |  2022. augusztus 8. 16:46
A hitelbl való ingatlanvásárlás elengedhetetlen eleme az értékbecslés, amely során felmérik a lakás...
MNB Intézet  |  2022. augusztus 8. 10:17
Idén a kriptoeszközök piacának egyik legnagyobb esését élhették át a befektetk. A kriptopiac jelenle...
Így győzheted le a tomboló inflációt: rengeteg magyar keresi szét magát ezzel a módszerrel

Egy vállalat sikeressége mérettől függetlenül több dolgon múlhat, azonban a sikeres marketing igazán erőssé teheti azt, válság esetén is.

Ez lenne a siker kulcsa? Sok magyar még mindig alábecsüli ezt az eszközt

Ezt mindenképp tudnod kell, mielőtt belevágsz egy start-up finanszírozásába, kezdő vállalkozóként.

Csendes gyilkos pusztítja tömegével a magyarokat: sok apróságon múlhat, megúszod-e

A magyar felnőttek mintegy 60 százaléka fél attól, hogy élete során rosszindulatú daganatot diagnosztizálnak nála.

Közösségi finanszírozás – alternatív, kockázatmentes út az üzleti célok megvalósítása felé (x)

Nincsenek könnyű helyzetben a hazai induló vagy bővülni kívánó vállalkozások: nehezen előrejelezhető egy-egy termék vagy fejlesztés várható sikere vagy megtérülése.

NAPTÁR
Tovább
2022. augusztus 9. kedd
Emőd
32. hét
Augusztus 9.
Az állatkertek napja
KONFERENCIA
Tovább
Külföldi piacra lépés 2022
Ingyenes online konferencia hazai kkv-nak!
EZT OLVASTAD MÁR?