Lecsapott az MNB: komoly gondok vannak ezzel az életbiztosítással

2019. november 7. 19:30

Az MNB ideiglenesen felfüggesztette a szlovákiai NOVIS Biztosító SENSUM befektetési életbiztosításának magyarországi forgalmazását. A jegybank vizsgálatának eddigi adatai szerint a biztosító nem a jogszabályban előírt számítási módszertannak megfelelően határozta meg a Teljes Költség Mutató értékét, valamint a termék egyes mögöttes eszközalapjainak várható teljesítményét.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) hivatalból indított fogyasztóvédelmi célvizsgálatot folytat az itthon határon átnyúló szolgáltatást nyújtó pozsonyi székhelyű NOVIS Insurance Company, NOVIS Versicherungsgesellschaft, NOVIS Compagnia di Assicurazioni, NOVIS Poisťovňa a.s. biztosítónál (NOVIS Biztosító). A vizsgálat a 2018. szeptember 1-jétől kezdődő időszakra vonatkozóan különösképpen azt tekinti át, hogy a biztosító szerződéskötés előtti és ahhoz kapcsolódó ügyfél-tájékoztatásai során megfelel-e a fogyasztóvédelmi célú jogszabályi előírásoknak.

A vizsgálathoz kötődően az MNB ma közzétett végzésében ideiglenesen felfüggesztette a NOVIS Biztosító SENSUM rendszeres díjas, befektetési egységekhez kötött életbiztosításának hazai terjesztését. A felfüggesztés a konstrukcióval kapcsolatos jogsértések megszüntetéséig, de legföljebb a biztosítónál folytatott célvizsgálat határozattal való lezártáig marad érvényben.

A NOVIS Biztosító ennek megfelelően nem fogadhat el új, SENSUM biztosítások megkötésére vonatkozó ügyfélajánlatokat, s erről köteles haladéktalanul értesíteni az érintett, jelentkező ügyfeleket. A biztosító ugyanakkor köteles szerződéses kötelezettségeinek teljesítésére az e körbe tartozó, már megkötött életbiztosítások kapcsán.

Az ideiglenes intézkedés oka, hogy az MNB által eddig feltárt adatok szerint a biztosítási termék lényeges jellemzőit bemutató kötelezően átadandó dokumentumok, így a várható költségeket bemutató Teljes Költség Mutató (TKM) tájékoztató, illetve a mögöttes eszközalapok jövőbeni teljesítményét bemutató Kiemelt Információs Dokumentum (KID) nem megfelelő módszertannal végzett számításokon alapuló - ezáltal megtévesztő - információt tartalmaztak. 

A hibás módszertan alapján alacsonyabb költséget és esetenként irreális, több-százmilliós várható lejárati összeget mutatott ki ügyfeleinek. Előfordult, hogy mindezt olyan kockázatos (pl. kriptovalutákat tartalmazó) eszközalapokban, amely kockázatok felvállalására az ügyfelek nem feltétlenül voltak felkészülve.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,63 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,73%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Mindezek miatt az érintett ügyfeleknek súlyos érdeksérelmet okozhat a termékkel kapcsolatos hosszú távú kötelezettségvállalás, akár évtizedekre szóló szerződéses kapcsolat. A SENSUM konstrukció legfontosabb jellemzőivel kapcsolatos félrevezető információk torzítják az életbiztosítás egyéb biztosítási alapú befektetési termékekkel való összehasonlíthatóságát is. Ez sérti az ügyfelek tájékoztatáshoz fűződő jogát és korlátozza döntési szabadságát is.

Mint emlékezetes, a NOVIS Biztosítót illetően a jegybank már a korábbiakban, 2018. július 4-én közzétett végzésében felfüggesztette a biztosító több, Magyarországon terjesztett, befektetési egységekhez kötött élet-, illetve nyugdíjbiztosítási termékének értékesítését, majd a 2019. július 11. napján kelt határozatával a termékek terjesztését a jogszerű állapot helyreállításáig megtiltotta. E tiltás addig marad érvényben, amíg a NOVIS Biztosító termékértékesítési dokumentumaiban világos, pontos és közérthető tájékoztatást nem ad e biztosítások kapcsán az ügyfél által befizetett tőke megőrzésére, illetve hozamra vonatkozó vállalása tényleges tartalmáról.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. június 30. 17:29
Azt hiszed, neked nem jár állami támogatás? Ha bejelentett állásod van, nagy eséllyel te is megkapha...
Holdblog  |  2026. június 30. 09:45
Csányi Vilmos Széchenyi-díjas magyar biológus, biokémikus, etológus és Szabó László, a HOLD alapítój...
MEDIA1  |  2026. június 29. 20:04
A 26. ARC közérzeti pályázatra 2026. július 28-án délig lehet jelentkezni. Magyarország egyik legism...
Buxelliott  |  2026. június 29. 06:33
Az ellenállásról lefordult az árfolyam, kialakult a várt rejtett divergencia, majd esésbe fordult az...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. július 1. szerda
Tihamér, Annamária
27. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. június 30. 21:26