24 °C Budapest

Csak a díjak alapján választanál kötelezőt? Itt vannak a számok!

Pénzcentrum
2011. október 30. 06:48

A kötelező gépjármű fellelőségbiztosítások piacát leginkább az ár határozza meg. Egy tavalyi felmérésünk alapján az olvasóink nagy része már évi 5 ezer forintos díjcsökkenésért is biztosítót váltana. Pedig az ár nem minden, fontos szempont az is, hogy az autós olyan biztosítót válasszon, amely minden körülmények között helytáll ügyfeleiért, és amelynél nem fordulhat elő, hogy fizetésképtelenség miatt végül az ügyfélre hárul a felelősség. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéhez (PSZÁF) és a szervezetekhez első félévben érkező panaszos beadványok száma jó kiinduló pont lehet; melyik biztosítót érdemes választani, ha biztosan nem akarunk bajba kerülni?

Friss elemzés: a kötelező biztosítások díjváltozásai biztosítónként 2012!

A Felügyelethez érkező panaszok száma 2010-től kezdve félévről félévre csökkenő tendenciát mutat. Az idei második félév végéig várhatóan benyújtásra kerülő panaszok száma a 2010 első félévben érkezetteknek az 50,2 százaléka. Ezek legnagyobb része a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási termékekkel kapcsolatban érkezett, annak ellenére, hogy ezen a területen is visszaesés figyelhető meg. A múlt évi díjverseny tehát nem ment a minőség rovására és a szolgálatosok stabilitása sem került veszélybe. Figyelemre méltó továbbá, hogy a cascóval kapcsolatos bejelentések száma is 2010-től kezdve folyamatosan csökkenő tendenciát mutat.

 

A beadványtípusok szerinti csoportosítás alapján a biztosítási beadványok legnagyobb része (48%-a) a kárkifizetésekkel összefüggő. Az intézményekhez benyújtott panaszok megoszlása alapján a kárkifizetésekkel összefüggő panaszügyek aránya itt is magas (38,2 %), de nem annyira, mint a felügyeleti beadványoknál (48%). Az egyéb ügyviteli hibáké (pl.: kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás-díjnemfizetés miatt megszűnő szerződésekkel kapcsolatos panaszok, adminisztrációs hibák, stb.) - arányaiban nézve - viszont sokkal magasabb (közel 47%), mellyel az intézményi panaszlistát vezeti.

 

Az alábbi táblázatból láthatjuk a panaszok megoszlását biztosítók szerint, az összehasonlíthatóság kedvéért piaci részesedésüket is a táblázatba foglaltuk. Jól látszik, hogy a legtöbb nagy biztosítótársaságra érkezett panaszok száma a piaci részesedésük alatt van. 

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

 


A biztosítási szektor közel 84,6 százalékát lefedő legnagyobb piaci szereplőkre csupán a panaszos beadványok 69,32 százaléka jutott. Ezt is érdemes lehet a díjakon túl mérlegelni a biztosítóváltás során.

 


 

 

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2022. május 26. 14:56
Minden a Media1 előzetes hírének megfelelően történt a kormányközeli Mediaworks Zala-megyei újságján...
MNB Intézet  |  2022. május 26. 10:43
A közösségi média nemcsak mindennapi privát életünkre van hatással, hanem a gazdaságra is. Talán nem...
Holdblog  |  2022. május 26. 05:00
Túlnőtte magát a koronavírus-járvány alatti keresletfelfutás idején az Amazon. Az online kiskeresked...
Kasza Elliott-tal  |  2022. május 24. 20:35
Vettem ma Metát (FB) 180 dollárért, már egy ideje kinéztem magamnak. Tartani nem szeretném sokáig, s...
Érik a forradalom a magyar iskolákban: lépni kell, különben nincs jövője a gyerekeknek

Hova kerül a magyarok elektronikus hulladéka, milyen szemléletváltásra lenne szükség, és legfőképpen hogyan készül kincs a szemétből- erről kérdeztük a RoboKalandot.

Különleges kávék jelentek meg itthon: az elit már csak ezt issza, ez bennük az extra

Az otthoni kávézásnak is egyre inkább szeretjük megadni a módját, akár egy drágább kávégépről van szó, akár kávékülönlegességről.

Atyaég! Ilyen luxusnövényeket vesznek otthonaikba most a dúsgazdag magyarok

A pandémia alatt megugrott a szobanövények, és kertészeti eszközök iránti kereslet, 2020-ban a szobanövények tekintetében 8%-os emelkedést észleltek a piaci szereplők.

Sok szülő így rontja el a gyerek fejlesztését: nem lehet elég korán kezdeni

Szinte semmi sem fejleszti olyan gyorsan és hatékonyan a legkisebbek agyát, mint a társasjáték.

NAPTÁR
Tovább
2022. május 26. csütörtök
Fülöp, Evelin
21. hét
Május 26.
A régészet napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Külföldi piacra lépés 2022
Ingyenes online konferencia hazai kkv-nak!
EZT OLVASTAD MÁR?